Egy másik széles körben használt kábeltípus a koaxiális kábel. Két fajtáját alkalmazzák:
változatot.
Az alapsávú koaxiális kábelt digitális jelátvitelre, a szélessávú koaxiális kábelt pedig analóg átvitelre használják. Csatlakozásra BNC (Bayone-Neil-Councelman) dugókat, aljzatokat és lezárókat használnak.
A koaxiális kábelek három lényeges jellemzője van:
Leggyakrabban 50 Ω és 75 Ω hullámellenállású kábelt használnak: az 50 Ω-ost alapsávú, a 75 Ω-ost szélessávú hálózatokban. Ez utóbbival azonban alapsávúként is találkozhatunk, főként akkor, ha a hálózat alapsávúként és szélessávúként egyaránt működhet.
A késleltetési idő a kábel szigetelésének permittivitásától (dielektromos állandójától) függ. A nagy késleltetési idő a hálózatok működése szempontjából hátrányos, ezért csökkentésére törekednek. Igyekeznek minél kisebb permittivitású szigetelőanyagot alkalmazni. A késleltetési idő még az anyag szerkezetének lyukacsossá tételével tovább csökkenthető.
A kábel okozta veszteség az ohmos komponensekből, a dielektrikumban keletkező és a sugárzás okozta veszteségekből tevődik össze. A frekvencia növekedésével a bőrhatás is jelentkezik. A tömör központi huzallal készülő kábel késleltetése és csillapítása kisebb, mint a több összesodrott fémszálat alkalmazóé. A tömör huzalú kábel viszont merevebb, mint a sodrott változat. Az egyszeres árnyékoló harisnya nem fed tökéletesen, nem véd teljesen a környezet zavaraitól, ezért kettős árnyékoló harisnyát vagy egyszeres és kétszeres alumíniumfólia árnyékolást használnak olyan kábelekben, amelyeket zavarokkal erősen terhelt környezetben alkalmaznak.