A kötet egymás mellé állított versei hol az élet visszhangtalanságát, hol a létezés magáért való örömét, hol a kettő egybejátszását írják le. Meliorisz Béla akár egy versen belül is megbillenti, eldönthetetlenné teszi a feltételességhez tartozó relativitás és a belátáshoz kapcsolódó kijelentés viszonyát. A finoman gúnyos forma és a fájdalmas tónus váltogatásából származhat a haladék reménye, mely a föld és föld közé beszoríttatott ember vigaszává válik.