Jókai Mór (1825-1904) Komáromban született, majd Petőfi diáktársaként a pápai kollégiumban tanult. A reformkor közepe táján joghallgató volt, majd az 1840-es évek közepétől Pesten jog-gyakornokként ismerkedett meg azokkal a fiatal írókkal, akik az 1848-as forradalom csillagai lettek. Feleségével, Laborfalvy Rózával is a forradalom eseményeinek személyes résztvevőjeként találkozott, akinek segítségével a szabadságharc bukása után, a komáromi várvédő honvédtisztek menlevelével sikerült elkerülnie a bujdosók sorsát. 1846-ban írta első regényét, melyen még a francia romantikusok hatása érződik. Későbbi regényeiben már a magyar romantikus próza egyéni hangú alkotójaként, a „nemzet vigasztalója"-ként mutatta be a magyar történelem egy-egy jeles eseményét, korszakát. Történelmi regényeiben reményt nyújtott a reformkor lelkesítő, hitet adó legendáinak a megformálásával, a magyarság elpusztíthatatlanságának hangsúlyozásával. A széles ívű történelmi tablótól a szerelmi háromszög balladaszerű ábrázolásáig érzékletesen és mégis mértéktartóan mutatta be az események, történések sorát, és ábrázolta a jellegzetes egyéniségű szereplőket. A felvilágosodás, a forradalom és szabadságharc, a kialakuló kapitalizmus idealizált ábrázolása nem kis részben személyes élményeinek maradandó formában való feldolgozása. Írói fénykorát a kiegyezést követő évtizedben élte. Kevés író részesült annyi ünneplésben, mint ő. Érdemeiért többször is megválasztották képviselőnek. Méltán tarthatjuk a magyar romantikus próza legnagyobb klasszikusaként számon.