"A Szent István Társulat 1978-ban, II. János Pál pápa megválasztásának évében indította el Pápai megnyilatkozások című sorozatát, mely a Szentatya legkülönfélébb tárgyban és műfajban kiadott dokumentumait volt hivatott megismertetni a magyar olvasóval: püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel, hívekkel és minden jószándékú emberrel. A sorozatnak 2005. április másodikáig 41 kötete látott napvilágot. E dátum, Szentatyánk halála, fájdalmas aktualitást adott a most megjelenő összkiadásnak. E három kötet, összességében mintegy 2200 oldalnyi terjedelemben, II. János Pál pápának, az Egyház legfőbb tanítójának megnyilatkozásait tartalmazza. Hatalmas életművének alighanem a legfontosabb részét, azon megnyilatkozásait, amelyeket kormányzásának huszonhét éve alatt az Egyház egészéhez vagy nagyobb közösségeihez intézett. Az első és második kötetben a nagy dokumentumok találhatók: bullák, enciklikák, szinódus utáni buzdítások, apostoli levelek. A harmadik kötetben pedig a különböző alkalmakkal elmondott beszédek és a kisebb közösségeknek szóló üzenetek olvashatók." (Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke) Az első és második kötetben a nagy dokumentumok találhatók: bullák, enciklikák, szinódus utáni buzdítások, apostoli levelek. A harmadik kötetben pedig a különböző alkalmakkal elmondott beszédek és a kisebb közösségeknek szóló üzenetek olvashatók." (Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke)