Egy elsőkönyves szerző regényének gondozása végeztével hadd jegyezzem ide: folyóiratszerkesztőként alig volt hasonló szerencsében részem (kezdő írótól fölfedezésszámba vehető, igazi reményekre följogosító írásokat kapni), mint amikor Szakács István jelentkezett - akkor még azt hittem, egymástól független - novelláival.  Kiderült, hogy azok egy regény fejezeteinek sorába illeszkednek, amelynek története egy pesti lány 1965-ös hajdúszoboszlói építőtáborozásával veszi kezdetét. Az elbeszélés maga - vagyis a Történtek dolgok - egészen másutt kezdődik persze, s harmincegynéhány éven és két generáción át tekint rá változó nézőszögekből tárgyára: két - hajdan még baráti, falusi értelmiségi - házaspárra egy-egy gyerekkel, akik felnőnek közben, s akik mind szétszóródnak aztán, noha évtizedek múltán is egymáshoz vannak kötözve.  A figyelmes, lassú olvasást sugalló regényszöveg a maga visszafogottan izzó formájában két izgalmas rejtélyt is görget maga előtt: az egyik magának a történetnek válik a kulcsmozzanatává, a másik az a meglepetéssorozatot váltja ki olvasójából, hogy (mikor) ki beszél itt voltaképpen. (Závada Pál) A figyelmes, lassú olvasást sugalló regényszöveg a maga visszafogottan izzó formájában két izgalmas rejtélyt is görget maga előtt: az egyik magának a történetnek válik a kulcsmozzanatává, a másik az a meglepetéssorozatot váltja ki olvasójából, hogy (mikor) ki beszél itt voltaképpen. (Závada Pál)