A nagyon fiatal szárd írónő a 2007-es esztendőben ezzel a regényével valósággal berobbant az európai irodalomba. Titka egyszerű: vannak történetei. És ezeket meg tudja írni – abban a mágikus realista stílusban, amely García Marquez irodalmi jelenléte óta az olvasók kedvence.   Ahogyan valamikor az általa felmutatott város, az ő Macondója lett a mi legintimebb belső városunk, úgy teremtődik meg bennünk a könyv olvasásakor Cagliari, a város Szardínia szigetén, mert lakói valahogyan rokonai a kolumbiaiaknak. Tele vannak érzelemmel: büszkeséggel, hűséggel, szeretetvággyal. De tele vannak elfojtással, előítélettel, csalatkozásokkal is, mindez nehéz kövekként nyomja őket, elzárva az utat a kitárulkozás, az önfeledtség felé. Egy család, pontosabban három generáció története az amerikai partraszállástól napjainkig, női sorsokon keresztül, amelyek része siker és megaláztatás, büszkeség és pusztító szenvedély, majd dühödt rombolási vágy, megvalósulni nem tudó tehetség. Az írónő könnyes humorral, szeretettel és iróniával szövi köréjük az elbeszélő múlt megbocsátó fátyolát.