"Ismertem, szerettem otthonát, hozzátartozóit, barátait. Tagja voltam annak az érzelmi 'szabadkőművességnek', amelynek tagjai ki tudja miről, talán az ő keze nyomáról azon nyomban felismerték egymást. Sőt, nemcsak fölismerték, de jobbára ma, hosszú évekkel az ő halála után is fölismerik, s hajlandók elfogadni, segíteni egymást, bárhonnét jöttek, s bárhová érkeztek is. S ezt az azóta jócskán megtizedelt kört az ő személyiségének sugárzása tartotta és tartja össze..." (Göncz Árpád)