Sokak számára olybá tűnhet, hogy a történelem folyamán kialakult három legfontosabb hatalmi centrum (állam, egyház/vallás, piac) versengéséből ezredfordulónk környékére egyértelműen a piac került ki győztesen. Ezt az igencsak csupasz, már-már demagógiába hajló állítást persze jobb lenne kérdéssé szelídíteni, de ha ezt nem is tesszük meg egyből, legalább néhány kiegészítéssel ellátni. Az állam a piac mellett a hatalmi erőviszonyok játékának még ma is egyik legfontosabb színtere. Az egyházról/vallásról ma már nehezen mondható el ugyanez, de a történelem folyamán igen sokáig versenyképesnek bizonyult ez a csomópont is.