Mindenki belehallgat egy nagy kagylóba gyerekkorában, mert van valaki a családban, aki azt hazudja neki, hogy a tenger zúgását hallhatja meg belőle. Aztán lesz még egy családtag - sokszor ugyanaz -, aki megmagyarázza neki, hogy amit hall, igazából csak a saját vérkeringésének a zaja. De olyan családtag nincs, aki képes volna megmagyarázni magát a zajt. Mert ez maga az alapzaj. Belőle lett kagyló is, vérkeringés is, családtag is. Vörös István verseskönyveiből - ebből az újból is - ez a titokzatos moraj hallatszik ki. Ezek a versek a világ egészéről szólnak. Nem kérdeznek, nem válaszolnak, nem magyaráznak, nem nyilatkoztatnak ki, hanem szólnak. Nem vallásosak, nem hitetlenek.