E könyv szerzőjének nem az volt a célja, hogy bebizonyítsa azt, amit lassan már mindenki tud: rendszerváltozásunk a korrupció terén sem azt hozta, amit szerettünk volna. "Győzzön a jobbik!" - leginkább ezért áhítoztunk egy új világra, amelyben majd éles, de mindenképpen tisztességes versenyben végre az győz, aki a legrátermettebb, a legszorgalmasabb, a legfelkészültebb.E helyett jött el a baksisvilág, amelyben mindennapos gyakorlattá vált a verseny tudatos kiiktatása, a nemtelen eszközökkel való, gátlástalan önérdek-érvényesítés. Ez a könyv e baksisvilág természetét, összefüggéseit, mozgatórugóit, felelőseit, s nem utolsósorban "fejlődését" vizsgálja. Szigorú tények s a nem kevésbé szigorú logikával levont következtetések alapján állítja: Magyarország mára eljutott a korrupció harmadik, "legfejlettebb szintjére", a totális korrupció szakaszába, ahol a megvesztegető és a megvesztegetett egy személyben testesül meg. "Politikusok és vállalkozók, pártok és a vállalkozások személyi összefonódásáról beszélek: amikor akár a kormányfőnek, akár egyik-másik miniszterének, akár a pártok különféle tisztségviselőinek, képviselőinek többé-kevésbé kiterjedt vállalkozásaik vannak. Az összefonódás egy idő múltán törvényszerűen olyan mértékűvé válik, hogy a Politika legfőbb mozgatójává is a Pénz válik." A korrupció egyik legfőbb sajátossága, hogy a korrumpálóknak és a korrumpáltaknak érdekük a hallgatás. A korrupció azonban mára olyannyira elmocsarasította a magyar közéletet, hogy egyre többen érzik: előbb-utóbb mindenkit beszippanthat a növekvő ingovány. A szerző erre építve-számítva kereste meg a korrupciós ügyletek jó néhány szereplőjét vagy ismerőjét, akik között ki névvel, ki név nélkül nyilatkozott, de mindannyian a lehető legőszintébben, elfogadva kérdezőjük alapelvét: nem néhányak lebuktatása vezethet el a helyzet gyökeres megváltozásához, hanem a helyzet gyökeres megváltoztatása szüntetheti meg a korrupcióra való erős hajlandóságot. Van-e remény, lehetőség erre? Megszűnhet-e a baksisvilág Magyarországon? Erre is választ keres - és talál a könyv szerzője.