A latin-magyar nyelven írt alkotás benne gyökerezik az antik római kultúrában, amely rendkívül nyitott volt a világra és példátlan érdeklidést mutatott a dolgok megismerése, egybegy#jtése és elterjesztése iránt. Plinius esetében a m#veltségnek a maihoz hasonló globalizációja figyelheti meg, amely ugyancsak az ismeretek eris megsz#résével járt együtt. Van még egy másik egyetemes vonása is, Plinius nemcsak kivonatolta korának átfogó ismeretanyagát, hanem azt egy hatalmas koncepcióba is belefoglalta; mindent az emberre vonatkoztat, ill. a gyakorlati élettel hoz kapcsolatba, megpróbálva kifejezni kora életérzését is, úgy, hogy közben h# marad a legfontosabbnak tartott római erkölcsi normákhoz.