Bródy Sándor szelleme mindig élt a családunkban. Igazándiból nem volt tíz szónál több, ami áthagyományozódott rám, de hogy rokoni példának tekintettem, ösztönzésnek, az biztos. Én magam a közvetlen családból személyesen csak Andrást ismerhettem, az ezerkilencszázötvenes évek közepén, végén. Kisiskolásként ott ülhettem a Jókai téri-Sztálin úti (akkor még) Rozmaring presszóban az asztalánál, kártyások, rossz lányok, cirkuszi mesterek között. Velük szeretett beszélgetni. Édesapja kéziratait rendezgette. 1946-ban Goda Gábor, aki a Főváros kultúrtanácsosa volt, még elintézte, hogy a Sándor főherceg utcát Bródy Sándorról nevezzék el, de ahhoz, hogy a könyveit kiadják, 1949-től ő már kevés volt. Bródy Ernő, híres politikus unokaöccse a zsidó hitközség jogi aktái között porosodott. A Bródyak közül mindenki más külföldön élt.  Semmiképp sem életrajz ez. Mesék és álmok keveréke inkább, nem egyszer feltételezések és kitalációk, évszámok nélkül fennmaradt emlékekből szabott anekdoták, kávéillatú gyönyörűségek. (Benedek István Gábor) Semmiképp sem életrajz ez. Mesék és álmok keveréke inkább, nem egyszer feltételezések és kitalációk, évszámok nélkül fennmaradt emlékekből szabott anekdoták, kávéillatú gyönyörűségek. (Benedek István Gábor)