Ez a feladatgyűjtemény azzal a céllal készült, hogy segítséget nyújtson a középiskolába készülő nyolcadik osztályos tanulóknak és felkészítő tanáraiknak a felvételi vizsgákon való sikeres szerepléshez. A kötet tizennégy fejezetre tagolódik. Az 1-12. fejezetekben témakörönként csoportosítottuk a megoldandó feladatokat, a 13.-ban különböző témakörökhöz tartozó vegyes feladatokat adtunk meg, a 14.-ben pedig az elmúlt évek feladatsoraiból válogattunk. Fontosnak tartottuk, hogy a feladatok egy részénél, a tipikus és a nehezebb feladatok esetén a megoldások menetét is tartalmazza a feladatgyűjtemény, míg másoknál csak a végeredményeket közöljük. A tematikus és az összefoglaló feladatsorok összeállításánál arra törekedtünk, hogy a középiskolai tanulmányok elsajátításához szükséges alapvető ismeretanyagon túlmutató, összetettebb gondolkodást igénylő feladatok is szerepeljenek. Igyekeztünk megfelelni az új elvárásoknak, szem előtt tartottuk, hogy az oktatásban egyre nagyobb szerephez jutó témakörök - mint például a statisztika is - helyet kapjanak. Igyekeztünk megfelelni az új elvárásoknak, szem előtt tartottuk, hogy az oktatásban egyre nagyobb szerephez jutó témakörök - mint például a statisztika is - helyet kapjanak.