Ez a könyv, ugyanúgy, mint, minden, amit megtapasztalnak, másoktól hallanak vagy olvasnak, háromféleképpen hasznosítható: Ha már ismeri azt, amiről ebben a könyvben olvashat, akkor sem felesleges, mert megerősítheti önbizalmát, és nagyobb erőbedobással alkalmazhatja. Ha olyat talál a könyvben, ami nem tetszik vagy amiben nem hisz, akkor sem felesleges, mert egy lehetőséget kaphat meggyőződésének megváltoztatására vagy megerősítésére. Ha új ismeretet talál ebben a könyvben, akkor sem felesleges, mert azokat beleillesztheti tudásának építőkockái közé. Azt kívánom, hogy könyvem olvasását legalább fele annyira élvezzék, mint én az írást. Úgy írtam meg, ahogy olvasni szeretek. Ha tetszett, tudni fogják, hogy hasonló az ízlésünk. Azt kívánom, hogy könyvem olvasását legalább fele annyira élvezzék, mint én az írást. Úgy írtam meg, ahogy olvasni szeretek. Ha tetszett, tudni fogják, hogy hasonló az ízlésünk.