A 17. század folyamán az Oszmán Birodalom még további magyarországi területeket kívánt bekebelezni, és permanens veszélyt jelentett a Habsburg-birodalom számára, amit jelesen meg is mutatott az 1660–1664-es háború folyamán, melyet ugyan a törökök elvesztettek, de a status quo alapján kötött vasvári béke alapján mégis a kezükön maradt Érsekújvár, az egyik fő végvárrendszer székhelye. Emiatt a várláncolatot összefogó katonai szervezetet 1665-ben át is kellett szervezni. Fülek végvára — mely ehhez a végvárrendszerhez tartozott, annak legkeletebbi véghelye volt — nagy szerepet játszott a 17. század második felében a török további terjeszkedésének feltartóztatásában. Az erődítményt 25 évig a Koháryak irányították, előbb 1657 és 1664 között idősebb Koháry István, akit szintén azonos nevű fia követett. Ifjabb Koháry István azonban még kiskorú volt atyja halálakor, a bécsi egyetemen folytatott bölcseleti tanulmányokat, így bármennyire is egyengette az útját özvegy édesanyja, Balassa Judit, Wesselényi Ferenc nádor és Szelepcsényi György kalocsai és esztergomi érsek, az ifjú csak tanulmányai elvégzése után, 1667 júliusában foglalhatta el a főkapitányi széket. Koháry István főkapitányi fizetését azonban már 1664 augusztusától folyósították. Katonailag képzett személyzete mellett Koháry István is elsajátította mindazokat az alapismereteket és „fortélyokat”, amik hozzátartoztak a végvári élethez. Eredményesen harcolt a vasvári békét folyamatosan megszegő török helyőrségek portyázói ellen, nem egy alkalommal a várfalak alól verték vissza katonái a török betolakodókat. Bár az Udvari Haditanács szigorúan tiltotta a magyar végváriaknak a portyázást, Koháry mégis kénytelen volt a zsoldfizetést hosszú időszakon keresztül nélkülöző katonáit kiengedni a hódoltsági területek megsarcoltatására, amivel a zsákmány- és a hírszerzésen túl a végváriak harci ismereteiket is gyakorolhatták. A Habsburg-birodalom pénzügyi nehézségei miatt a magyarországi végvárak ellátására nem állt rendelkezésre elegendő forrás, így a füleki végvár katonái is általában több évig nem kapták meg a zsoldjukat. Az élelem és a lótakarmány, valamint a vármegyék számára megszabott kötelező várépítési ingyenmunka szintén nagyon nehezen jött össze. Koháry István rendszeresen jelentette a hiányosságokat a feletteseinek, nem egy alkalommal személyesen is audienciát kért Esterházy Pál bányavidéki főkapitánytól, az Udvari Haditanács elnökétől és I. Lipót uralkodótól is. A Fülek ellátására törvényileg rendelt vármegyéket szintén folyamatosan felkereste. Buzgó tevékenysége nyomán a füleki végvár katonáinak ellátása viszonylag megfelelő volt, a falak állapota pedig kielégítő. Koháry Istvánnak a civil lakossággal való viszonya meglehetősen problémás volt. A Fülek környékén lakó vármegyék nemessége és jobbágysága alaposan megszenvedte a fizetésének nem kielégítő volta miatt megfelelően el nem látott füleki katonaság visszaéléseit, mely élelmet, állatokat és késztermékeket sajátított el a lakosoktól, miközben számtalan indokot sorolt fel jogosságának alátámasztására. Mind a végváriak, mind a magisztrátusok egyformán privilegizált helyzetűnek tartották magukat, saját igazukból nem engedtek, és így állandó civakodásra került sor közöttük, melyek nem egyszer a felsőbb katonai és közigazgatási fórumokhoz kerültek megoldásra. Időlegesen közös egyetértés csakis akkor született közöttük, mikor az ellenség fenyegető közelsége erre okot adott. Mint füleki főkapitány, Koháry István ítélkezési joggal bírt Fülek teljes területén, viszont más végvár és más kerületi főkapitányság vitézei fölött nem volt hatóköre. Ugyanígy a nemesség fölött sem, és nem volt egyszerű feladata, mert a végvár székhelyet adott három vármegyének (Nógrád, Heves és Külső-Szolnok és Pest–Pilis–Solt) is, melyeknek magisztrátusai igyekeztek kisajátítani maguknak az 1659. évi 15. és 16. törvénycikk alapján a rabláson tetten ért végvári katonák feletti ítélkezési jogot. Bár Koháry István olykor engedett a kérelmüknek, a vármegyei bíróságok általában halálos ítéletet nem hoztak a katonák felett, sőt a végvár megmaradásának érdekében enyhe büntetéseket szabtak. A füleki igazságszolgáltatás másik sajátossága az volt, hogy ha katonai ítélkezésre került sor, azon mindhárom vármegye magisztrátusa is részt vett. During the 17th century the Ottoman Empire wanted to occupy further Hungarian territories and posed a permanent danger for the Habsburg Empire, which was illustriously shown in the war of 1660–1664, when the Turks were defeated, but on the basis of the Vasvári Peace Treaty signed after the status quo, Érsekújvár, the main border castle centre, remained in their hands. That is why the military establishment joining the network of forts had to be reorganised in 1665. The border castle of Fülek – which belonged to this border castle system, it was the easternmost end – played an important role in impeding further Turkish expansion in the second half of the17th century. The fortress was held by the Kohárys for 25 years, first István Koháry between 1657 and 1664, who was followed by his son bearing the same name. István Koháry the younger was still underage at the time of his father’s death, and studied art at the university of Vienna, thus no matter how his widower mother, Judit Balassa, Palatine Ferenc Wesselényi and György Szelepcsényi Archbishop of Kalocsa and Esztergom paved his way, the young man could only occupy the position as Commander in July 1667 after completing his studies. Nevertheless his salary as a Commander had been granted since August 1664. Beside the militarily trained staff, István Koháry also mastered all the basics and “tricks", that were part of border castle life. He successfully fought the Turkish garrison constantly violating the Vasvár Peace Treaty, and his soldiers repulsed the Turkish intruders from the walls of the fort on numerous occasions. Though the Court War Council strictly forbade raids for the Hungarian soldiers, Koháry was compelled to let his men unpaid for a long period of time out to sack Turkish occupied territories, wherewith besides looting and military intelligence they could be practicing their martial knowledge too. Due to the financial difficulties of the Habsburg Empire there were no substantial sources for the provision of the Hungarian border castles, so thus the soldiers in Fülek normally did not receive their pay for years. Food, horse forage and the compulsory unpaid fortress-building mandated for the counties were all very difficult to achieve. István Koháry regularly informed his superiors about the deficiencies, and also personally requested a hearing from Pál Esterházy Mining District Commander, the Chairman of the Court War Council and from the monarch Leopold I. He also continually visited the counties ordained by the law to supply Fülek. Due to his keen work the supply of the Fülek border castle soldiers was relatively good and the condition of walls adequate. The relationship between István Koháry and the civilians was rather problematic. The noblemen and the serfs in the neighbourhood of Fülek suffered substantially from the abuse of Fülek soldiers having no adequate provisions due to poor payment, who scrounged for food, animals and ready made produce, while numerous reasons were listed to justify all this. Both the border castle soldiers and the magistrates considered themselves privileged, they pursued their own truth, thus there was permanent quarrel between them, which were often settled by the superior military and administrative authorities they were referred to. Temporary agreement was achieved between them only when the threatening proximity of the enemy gave reasons for that. As Commander of Fülek, István Koháry had rights to pass judgement over the whole territory of Fülek, but had no power over the soldiers of other border castles and regional captaincy. Neither over the nobility, and he had no easy task, because the border castle was the seat of three counties (Nógrád, Heves and Outer-Szolnok, and Pest–Pilis–Solt), the magistrates of which tried to expropriate the adjudicative power over the soldiers of the border castle caught red-handed in plunder on the basis of the acts 15 and 16 of 1659. Although István Koháry sometimes yielded to their requests, generally death sentence was not passed over the soldiers by the county courts, moreover minor sentences were passed for the survival of the border castle. The other feature of Fülek justice was that if it came to military sentencing the magistrates of all three counties participated.