A mezőgazdasági őstermelők helyzete különös tekintettel a támogatási rendszerre

Dátum
2013-04-11T07:29:11Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatomban szeretném bemutatni az agrár- és vidékfejlesztési igazgatásban résztvevő intézményeket, továbbá az Európai Unió agrárpolitikai célkitűzéseit, a Közös Agrárpolitikát valamint annak reformszakaszait kívánom részletezni. Egy kicsit a jövőbe tekintően a jövőbeni esetleges változásokat is érintem. Ezt követően részletesen felvázolom azt, hogy az uniós jogszabályok alapján mit tekintünk állami támogatásnak, mi indokolja az állami támogatások nyújtását, a kormányzati beavatkozásokat illetve a különböző támogatási formákat is szemléltetem. Az agrártámogatásokkal folytatva ismertetem azok pénzügyi, intézményi és jogi háttereit valamint azok általános szabályait. Végül a mezőgazdasági őstermeléssel kapcsolatos alapfogalmakat, az adózást érintően néhány szabályra szeretnék kitérni, amely szabályozás az állami támogatásokat is érinti.

Leírás
Kulcsszavak
őstermelők, támogatás
Forrás