Vigyázz, hol a tárcád!

Dátum
2013-04-17T09:28:38Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szépirodalom és a sajtó műfajai között kialakult mára egy olyan hierarchikus viszonyrendszer, amelynek eredményeként teljesen háttérbe szorultak és leértékelődtek a szépirodalmi szövegek folyóiratokban, napilapokban megjelent szövegváltozatai, illetve eleve a periodikumokhoz kötődő műfajok, nevezetesen a tárcanovellák. A dolgozat pontosan erre a konvencionális, az irodalmi kánont erőteljesen meghatározó attitűdre kíván rámutatni, mégpedig úgy, hogy Tóth Krisztina Pixel című tárcanovellás kötetét az egyes szövegek korábbi, különféle sajtóorgánumokban megjelent szövegváltozataival együtt vizsgálja. A dolgozat tárgyát így Tóth Krisztinának a 2009-es és 2010-es Nők Lapjában, illetve a Népszabadság Hétvége mellékletében megjelent tárcanovellái és az ezekből építkező Pixel című kötet, illetve a 2010-ben megjelent Expander című tárcanovellás gyűjtemény Tóth Krisztina novelláit tartalmazó fejezete képezi. A dolgozat célja, hogy a szövegváltozatok összehasonlítása által következtetéseket vonjon le a szöveghordozókról, a kontextusokról, a bennük uralkodó diskurzusokról. Azt feltételezem ugyanis, hogy kontextusfüggő és médiumfüggő jelentés kapcsolódik a közlésekhez, ami meghatározza a szövegek alakítását, befogadását, kijelöli a befogadókat, és értelmezési keretet nyújt számukra. Ebből kifolyólag pedig az általam vizsgált szövegváltozatokat nem időbeli, hanem kontextusfüggő változatoknak tekintem. A műfaji kontextus áttekintése után a tárcák négy megjelenési közegét vizsgálom meg, majd a tárcák szövegváltozatainak összehasonlításával a közegek tárcaszerkesztési metódusait tárom fel. Ezeket olyan diskurzusoknak tekintem, amelyek feltárhatóvá teszik a szövegösszefüggések szabályegyütteseinek működését. Kitérek arra is, hogy miként nyernek új funkciót a kötetekben és a periodikumokban megjelent tárcanovellák, és bemutatom, hogy milyen következményekkel jár azoknak az írói, szerkesztési gyakorlatoknak való megfelelés, amelyek a szövegek előállítására, ellenőrzésére, ritkítására, illetve a hozzáférés szabályozására irányulnak. Munkámmal azt szeretném alátámasztani, hogy Tóth Krisztina tárcanovelláinak olvasásakor, vizsgálatakor figyelembe kell vennünk megjelenési közegüknek jelentésképző szerepét, illetve számot kell vetni a szépirodalom és a sajtó olvasásformáló erejével.

Leírás
Kulcsszavak
Tóth Krisztina, tárca, diskurzuselemzés, kontextus függő szövegváltozatok, Nők Lapja, Pixel
Forrás