A hajdúnánási uniholz Kft. pénzügyi helyzetének elemzése 2005-2011. évek között

Dátum
2013-05-24T08:41:46Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban Magyarország vállalkozásairól írok, illetve egy hajdúnánási vállalkozás pénzügyi helyzetéről, ami vaskereskedéssel foglalkozik. Számításaimat a KSH adatbázisa, valamint a vállalkozás által kiadott mérleg és eredménykimutatás segítette. A beszerzett adatoknak köszönhetően bázis-, lánc viszonyszámot, megoszlást, „d” és „l” átlagot majd előrejelzéseket készítettem a KSH adatbázisa alapján. A mérlegből és eredménykimutatásból pedig eszköz szerkezeti és tőke szerkezeti mutatókat számoltam. Dolgozatomnak két célja. Az első, hogy a Magyarországon lévő vállalkozások számát bemutassam, hogy évről évre milyen százalékban illetve számban nő a vállalkozások általában. A második pedig, hogy egy hajdúnánási vállalkozás pénzügyi helyzetét elemezzem.

Leírás
Kulcsszavak
vállalkozás, kereskedelem
Forrás