Szakdolgozatomban Vörösmarty Mihály eposzköltészetét, azon belül is a német romantika teoretikusai által megalkotott művészetfelfogás, az új mitológia hatását vizsgálom. Vörösmarty egy alapvetően szervetlen irodalomhagyományban igyekezett pályájának elején szerves, organikus kapcsolatot biztosítani, ezért is fordult az őseposz témája felé. Munkássága azonban valódi közösség, és források hiányában befejezhetetlennek bizonyult, s néhány elkészült műve (Zalán futása, Tündérvölgy) mellett számos töredék maradt fent, ám ezen epikus alkotásainak nyelvi világa későbbi lírai nyelvének alapját képezte.