Mesterséges megtermékenyítésben résztvevő párok egészségpszichológiai vizsgálata a stresszel való megküzdés tekintetében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozathoz kapcsolódó kutatásban sikertelen és sikeres IVF-kezelésen átesett pároknál, valamint egy kontrollcsoport tagjainál vizsgáltuk meg a következő stresszel való megküzdéssel kapcsolatos tényezőket: megterhelő életesemények, megküzdés, pszichológiai immunkompetencia. A kutatási eredmények szerint a sikertelen IVF-kezelésen átesett személyek több megterhelő életeseményről számoltak be, mint a másik két csoport tagjai, s ez az összefüggés a nők esetében jelentkezett legerősebben. Feltehetően tehát számukra járt a legtöbb szubjektíve megélt stresszel az elmúlt egy év. Az eredményeink azt sugallják, hogy egyes megküzdési mechanizmusok tükrében is különbségek vannak a sikeres és sikertelen IVF, valamint a kontrollcsoport tagjai között, s ez mind a férfiak, mind a nők mintáján jelentkezett. A Pszichológiai Immunkompetencia vizsgálata kapcsán a legfontosabb eredmény, hogy úgy tűnik a sikertelen IVF-en átesett párok, s elsősorban a nők, képesek lehetnek a meddőség és a kezelések nehézségeinek átdolgozására, s egyfajta belső gazdagodás, poszttraumás növekedés megélésére. A csoportokon belüli nemi különbségek vizsgálati eredményei minden tényező esetében arra utalnak, hogy a sikertelen IVF-kezelésen átesett párok közötti nemi különbségek kevésbé jelentősek, mint a másik két csoporton belül. Úgy tűnik esetükben a feladatok, szerepek közti határok fokozatos elhalványodása a kezelés kimenete szempontjából kedvezőtlen tényező. Összességében jelen kutatással arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy amennyiben premorbid pszichés tünetek nem is állnak fenn az egyéneknél, a meddőség, s az IVF-beavatkozások jelentette megterhelés a párok pszichológiai működését sok ponton befolyásolhatja, s akár a kezelések sikerességi mutatóira is hatással lehet. A szakirodalom is számos ponton kiemeli, hogy az IVF-kezelés alatt álló párok pszichológiai támogatásának a kezelési programba való integrálása kiemelt feladat (Poehl és mtsai, 1999, Kováts és Krizsán, 2006, Szigeti és Konkoly Thege, 2012), azonban hazánkban ez egyelőre kevés meddőségi központban valósult meg (Szigeti és Konkoly Thege, 2012). A kutatás során célunk olyan tényezők azonosítása volt, melyek pszichoterápiás keretek között feldolgozhatóak, fejleszthetőek, s melyek ily módon közvetetten képesek lehetnek növelni az IVF-kezelés eredményességét.

Leírás
Kulcsszavak
IVF, meddőség, megküzdés
Forrás