Vállalatok társadalmilag felelős és felelőtlen üzleti magatartása

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom a CSR kialakulásával, fogalmával, az ahhoz kapcsolódó érvekkel és ellenérvekkel foglalkozik, továbbá a könyörtelen munkakörülményekkel, a gyermekmunkával és a munkásnyúzdákkal. Utóbbiakra vonatkozóan pár nagyobb vállalati példa is bemutatásra kerül, valamint az is, hogy ezek mellett milyen CSR tevékenységgel rendelkeznek az adott vállalatok. Mindemellett szó esik még a vállalatok környezetszennyezéséről és arról, hogy ezek a cégek, milyen lépéseket tettek ennek kiküszöbölése, a cég jövőbeni környezetszennyezések elkerülése érdekében. Primer kutatásommal kapcsolatos célkitűzésem az volt, hogy kiderítsem, mennyire is vannak tisztában az emberek azzal mit is tesznek a vállalatok a ’’színfalak mögött’’ , mennyire tudatos fogyasztók, hallottak-e már a munkásnyúzda vagy a vállalati felelősségvállalás kifejezésekről. Primer kutatásom tehát ezekkel foglalkozik.

Leírás
Kulcsszavak
CSR, gyermekmunka, munkásnyúzda
Forrás