A kutatások során a konkrét eredmények mellett további tények megállapítására is lehetőség nyílt. – A partizánhatalom megpróbálta utólag indokolni tetteit és a likvidálásokat követően megkezdődött a gyilkosságokat igazoló iratok gyártása. Természetesen ennek mértéke nagyban függött a helyi bizottságok buzgóságától is. Az általunk kutatott területen, Martonos élen járt, elég ha a feljelentések számára utalunk. Azonban a feljelentéseket átvizsgálva azt a tényt kell megállapítanunk, hogy a legtöbb feljelentést azok tették, akik korábban tevékenyen részt vettek a helyi magyarok kínzásában. Nyilván ezeknek a feljelentéseknek a szavahihetősége kétségbe vonható, hiszen saját tetteik igazolásáról lehet szó. – Nem szerencsés csupán partizánmegtorlásokról beszélni, hiszen az átvizsgált iratok egyértelműen bizonyítják, hogy voltak olyan helységek az általam kutatott területen, ahol a likvidálásokban a helyi királypárti szerbek – adott esetben csetnikek – is részt vettek. A Magyarkanizsán és Adorjánon történt gyilkosságok miatt több partizánítélet is született a kegyetlenkedők ellen. Érdekes jelenség, hogy míg az OZNA halálbrigádjai a falvakat járták, és ítélet nélkül likvidáltak, addig a hasonló „civil” elkövetőket időnként megbüntették. Ezekben az ítéletekben azonban egyértelműen nyomon követhető az ideológiai töltet. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy ahhoz, hogy a helyi szerb lakosság részéről elkövetett kilengések megtörténhessenek, szükség volt arra is, hogy a partizánhatalom ezt lehetővé tegye. Tito és az akkori legfelsőbb jugoszláv vezetés többi tagjának tudta és beleegyezése nélkül aligha történhetett volna bármi hasonló az alakulóban lévő Jugoszláviában. – Téves az a feltevés is, miszerint a partizánhatalom nem próbálja meg eltitkolni a likvidálásokat. Míg a bizottságok egymás közötti levelezésében nyíltan kivégzésekről, likvidálásokról beszélnek, addig a lakosság számára is elérhető iratokban – pl. holttá nyilvánítás, vagyonelkobzás – lényegesen árnyaltabban fogalmaznak. Sőt olykor teljesen álszent iratok születnek. Főleg a holttá nyilvánítási iratokban gyakori terminológia az eltűnt vagy elmenekült megfogalmazás, holott a hatalom tökéletesen tisztában van azzal, hogy az adott személlyel mi történt, hiszen nevük szerepel a likvidáltakról készített listákon. A vagyonelkobzások kapcsán is eltűnt népellenségekről, háborús bűnösökről beszélnek, és csak a bátrabb feleségek, hozzátartozók merik megfogalmazni, hogy férjeik, szeretteik nem eltűntek, hanem az impériumváltás napjaiban megölték őket. Megállapíthatjuk tehát, hogy a magyarok elleni atrocitásokat követően nagyon gyorsan beköszönt a szilencium időszaka, amely aztán csaknem 50 évig, egészen az 1980-as évek végéig tart. – Azt is el kell mondani, hogy természetesen korábban – az 1941 és 1944 közötti időszakban – történtek atrocitások a szerbség ellen is. Az általunk feldolgozott területen több helyen is voltak gyilkosságok, amelynek szerb polgárok estek áldozatául. Ezeket a gyilkosságokat azonban legtöbbször a hadsereg hajtotta végre. Gyakori jelenség az is, amikor a kitelepítéseket a helyi lakosság bűneként igyekeznek feltüntetni a későbbi iratokban. Általában a városi vezetés tagjait éri a vád a szerbséget sújtó állami intézkedések miatt. Mint ismeretes, a telepesek kitelepítéséről a magyar kormány intézkedett. A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács egy rendelete tartalmazta az internálás általános szabályait és elveit, és a magyar csapatok már a bevonuláskor a telepesek kiutasítására kaptak parancsot. Az tagadhatatlan, hogy e folyamat végrehajtásában a helyi nemzetőrség, különböző bizottságok, de olykor a helyi lakosság is részt vállalt, hiszen a hadsereg tőlük tudta meg, kik a nemzethűségi szempontból megbízhatatlan szerbek, illetve kik települtek be 1918. október 31. után. Az iratokat átvizsgálva azonban megállapíthatjuk, hogy azon személyek döntő többsége, akik ezekben a folyamatokban részt vettek, elmenekültek a kivonuló magyar hadsereggel, helyettük az ártatlanok lakoltak. – A (vád) iratokban jellemző a bűnesetek felnagyítása. Sok esetben ez tetten érhető a kutatások során. A visszaemlékezők gyakran egészen másképp tanúskodnak a történtekről, mint az iratok. Nyilván előfordulhattak olyan esetek, melyekről nem volt tudomásuk, de ilyen mértékű, egyoldalú eltérés lehetetlen. Sokszor egyszerű statisztikai adatokkal cáfolni lehet az iratok hitelességét vagy hiteltelenségét. – A magyarok ellen, a gyilkosságokat követően írt, utólag készített, háborús bűnöket bizonyítani igyekvő iratokban elvétve találunk a zsidóság ellen elkövetett vélt, vagy valós bűntetteket. Az iratok nem csak a helyi magyarok vonatkozásában hagyják figyelmen kívül a zsidósággal történteket, hanem a magyar hadsereg esetében is. A nagyon kevés kivételtől eltekintve, bűnként csak a szláv lakosság elleni vélt, vagy valós atrocitásokat jegyzik le az utólag gyártott bizonyítékokban. – Az iratok átvizsgálása után még egy fogalmat kell átértékelnünk. A magyarok, de akár a más nemzetiségek meggyilkolását nem szerencsés az oly gyakran használt kifejezéssel kivégzésnek nevezni. Véleményünk szerint – és reméljük, erre sikerült az előző fejezetekben rávilágítanunk – a gyilkosságok az esetek többségében megelőzték a büntetőeljárást, és bírósági ítélet nélkül aligha beszélhetünk kivégzésről, sokkal inkább a likvidálás a megfelelő terminus. Out of the researchable materials of the Vajdaság archives and the Zenta historical archives, there is more than one registry proving the atrocities against the Hungarians in the Southern Territories in 1944/45, giving a picture of the early period of the era of Tito. In my dissertation, I would like to report on the research process and the results from the work I carried out in the two archives. Since the formation of the Hungarian-Serbian Academic Joint Committee it is possible to study the Serbian archival documents. Because of the "pressure for a result," in the beginning, only a cursory study of the documents was carried out, which summarized the names of the liquidated.
In order to get the exact number of the victims, we have to do micro-research categorized by the areas. A study extending to every detail of the documents from some of these settlements can bring new results in the research. It is important that we examine and compare the documents, which refer to one or another person, separately and thoroughly. I, my colleague, Tibor Molnár, and the representative from the Zenta historical archive undertook to study the Magyarkanizsa district (Magyarkanizsa district, Opština Kanjiža - a civil parish in Serbia. Furthermore it is located in the Vajdaság and geographically it is in the Bácska. Its area is 399 square kilometers. The center of the district is the city of Magyarkanizsa (Kanjiža), and the district includes 12 additional settlements: Adorján (Adorjan), Horgos (Horgoš), Ilonafalu (Vojvoda Zimonić), Kishomok (Mali Pesak), Kispiac (Male Pijace), Martonos (Martonoš), Orom (Orom), Oromhegyes (Trešnjevac), Tóthfalu (Totovo Selo), Újfalu (Novo Selo), Velebit (Velebit), and Völgyes (Doline). The size of the population was 27,510 in 2002). Among the researchable materials of the Vajdaság archives, registry 183's content allows one a glimpse into the crimes that were committed by Tito's partisans in many areas of the Vajdaság. The title of the registry is: The Vajdaság Committee to examine the crimes of the Occupiers and their Supporters. In this material, many documents referring to the Magyarkanizsa district can be found. Among the documents, we can find information about the region's district - with more or less discrepancies – as well as records dealing with the issue of war crimes. After examination of the documents, it turned out that a reverse trend occurred in partisan sentencing. The power in authority first carried out the liquidations and only created documents about the murders after the fact. During the research we found much evidence to support this fact. The Zenta historical archives were also a great help in identifying the victims. Out of the materials about the Magyarkanizsa district, the documents from the local committees of the people, the Zenta county court and the Kanizsa court brought new results. After finishing the micro-research on the Magyarkanizsa district, we found 39 new names to add to the existing confirmed list of 198 victims – which were mostly discovered by using the oral history method - and the number of victims identified by name in the district increased to 237. In my dissertation I report on the research I carried out. The atrocities against the Hungarians have mainly an ethnic basis, while the atrocities against the Slavic population occurred chiefly because of ideological motivations.