A szisztolés szívelégtelenség egy krónikus állapot, amely változatos tüneteket hoz létre. A panaszok és tünetek az életminőséget jelentősen rontják, a kórkép progressziója pedig rontja az életkilátásokat, fontos mortalitási tényező. A betegség kialakulásának pathologiai háttere a remodelingnek nevezet folyamat, amely döntően a bal kamra struktúrájának károsodását, a myocardium átépülését eredményezi, ez pedig funkcionális változásokat generál. A klinikai tünetek oka a bal kamra csökkent szisztolés funkciója, az emiatt csökkent előremenő perctérfogat valamint a mögöttes kis- majd nagyvérköri keringés volumenterhelése. A folyamat motorja az úgynevezett neurohumorális tengely túlaktiválódása. A szívelégtelenség korszerű kezelése a pathomechanizmusban kulcsszerepet játszó RAAS-t és a beta-adrenerg rendszert célozza meg. A szakmai ajánlások szerint a kezelésre több gyógyszercsoportból álló, kombinált gyógyszeres terápiát javasolnak. Ezek a béta-blokkolók, ACE-gátlók vagy angiotenzin II receptor antagonisták, aldoszteron antagonisták és a diuretikumok. Tanulmányok igazolták, hogy az ACE-gátlók és/vagy angiotenzin II receptor blokkolók segítenek RAAS rendszer deaktiválásában, jótékony hatással vannak a kamrai remodeling lassításában, visszafordításában. Megjegyzendő, hogy a szívelégtelenség kezelésének egyik alappillére a diuretikumok használata, amely igazoltan jótékony hatással van a funkcionális paraméterek változásában. Súlyos szívelégtelenség esetén, jól körülhatárolt indikációban reszinkronizációs kezelésre van lehetőség, mely megfelelő válaszkészség esetén nemcsak a tüneteket javítja és a progressziót lassítja, hanem hatására a kóros szöveti átépülés részben visszafordul, elkezdődik az úgynevezett reverz remodeling folyamata. Utóbbi eredményeként pedig javul a bal kamra funkciója, illetve az életminőség. Mindezen változások monitorozásában döntő szerep jut az echocardiographiának. Prospektív klinikai vizsgálatunk célja a biventriculáris pacemaker beültetésre kerülő betegek echocardiographiás követése volt. A legalapvetőbb morfológiai (végszisztolés és végdiasztolés átmérő) és funkcionális (ejekciós frakció, dP/dT) paramétereket határoztuk meg rendszeres kontroll vizsgálatok során. Rövidtávú eredményeink szerint a CRT kezelés hatására jelentős javulás ment végbe a fenti szív-ultrahangos értékekben, valamint a beteg funkcionális kapacitását tükröző NYHA stádiumban is (szisztolés átmérő: 54.89±1.24 vs 46.95 ± 2.39 mm, p=0.0022; diasztolés átmérő: 65.76± 1.27 vs 59.25 ± 2,81 mm, p=0.0180; dP/dT: 586.6±31.55 vs 1052±143.5 Hgmm/s, p=0.0157, EF: 28.44 ± 0.65 vs 36.10 ± 1.74 %, p=0.0004; átlagos NYHA stádium: 2.787 ± 0.09 vs 2.250 ± 0.09, p=0.0001). Eredményeinket összegezve elmondhatjuk, hogy a terápia jótékony hatása korán, már néhány hónap elteltével érvényesül, és kézzelfogható javulást eredményez a betegek életminőségében. Számos nemzetközi tanulmány foglalkozott a CRT kezelés hatásaival (CARE-HF, InSync ICD, MIRACLE, MUSTIK, CONTAK CD), hogy milyen mérhető paramétereket befolyásol, mennyi idő alatt jönnek létre ezek a változások, valóban bekövetkezik-e a reverz remodeling, mennyire tartós a javulás. A legtöbb vizsgálatban a 6., 12., 18. hónapban végezték a kontroll méréseket. Összehasonlítva a mi rövidtávú, 3 hónapos eredményeinkkel, megállapíthatjuk, hogy adataink jól korrelálnak a tanulmányok szerinti mintákkal, igazolni tudtuk a reverz remodeling beindulását. A várható maximális javulás meghatározásához azonban a betegek további, hosszú távú követése szükséges. A DEOEC Kardiológiai Intézetében, a CRT kezelésben részesülő betegek prospektív vizsgálata tovább folytatódik napjainkban is.