Többszörös kisebbségben: identitás és oktatási inklúzió egy romániai magyar siket közösségben

Absztrakt

Disszertációmban az etnikai-nemzeti kisebbségben élő Bihar megyei (romániai) magyar siket személyek helyzetét mikro- és makrotársadalmi perspektívából vizsgálom. Kutatási stratégiám alapját az életút – kutatás módszere képezi, amely lehetővé teszi, hogy az egyén életútját a maga folyamat jellegében, a döntési helyzeteket eredményező fordulópontokra koncentrálva, az identitás alakulására ható főbb életszakaszok – származási családi szocializáció, formális tanulási áletszakasz, saját családalapítás, családi élet és gyermeknevelés, valamint a siket közösségen belüli és kívüli közösségi élet sajátosságai - szerint tagolva vizsgáljuk. Kutatásom során statisztikai adatgyűjtést végeztem a Bihar megyei siketekre (a nagyváradi székhelyű Siketek Egyesületének tagjaira) vonatkozó nyilvántartások, személyes dossziék alapján. A Bihar megyei siket közösség magyar tagjai és román házastársaik körében megvalósított kérdőíves felmérés, valamint a tipológiai szempontok alapján kiválasztott személyekkel készített életút-interjúk segítségével gyűjtöttem identitásuk alakulását befolyásoló tényezőkre vonatkozó tényanyagot. Az interjúk során nyert információk összekapcsolásával két vagy három nemzedék életútját nyomon követő családi esettanulmányok készültek. Közösségi inklúzió, nyelvhasználat és identitás kapcsolatának mélyrehatóbb feltárása érdekében résztvevő megfigyelést végeztem a nagyváradi siket-közösségekben. A kutatási információk szélesebb pedagógiai és szociológiai értelmezhetőségét segítették elő azok ismeretek, amelyeket a kolozsvári magyar nyelvű siket iskolában tanító nagy tapasztalatú szurdopedagógusokkal készített interjúk révén szereztem. Kutatási eredményeim alátámasztják, hogy azokban a családokban, ahol mindkét szülő halló és a család etnikailag homogén, a halló szülők igyekeznek siket gyermekeiknek a saját orális kommunikációs kultúrájukat és nemzeti nyelvi identitásukat átadni. Ez a törekvés azonban, a halló szülő és siket gyermek között – elsősorban a nyelvi inkompatibilitás folytán kialakuló kommunikációs űr miatt - iskoláskor előtt csak kis mértékben lehet sikeres. A halló családból származó siket gyermek jellemzően a speciális iskolában sajátítja el a jelnyelvet, főként a siket kortársakkal való informális érintkezés révén. Lényegében a jelnyelv elsajátítása nyitja meg számára az utat a magyar orális nyelv és az annak segítségével megismerhető anyanyelvi nemzeti kultúra „birtokbavételéhez” is. Ezzel szemben a siket szülők családjába született siket gyermek esetében a hangsúly már a gyermek korai életéveiben a jelnyelv és a jelnyelvi kulturális identitás elsajátítására esik. Ezekben a családokban a gyermek identitásának etnikai-nemzeti nyelvi komponense a halló szülők családjaiban tapasztaltaktól eltérő oksági összefüggésben, a siket-kultúra családon belüli dominanciája, valamint a korai orális nyelvelsajátítás elhanyagolása miatt szorulhat háttérbe. A kutatás eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy a családi háttér szerepe mellett a speciális iskola oktatási nyelve is lényeges befolyásoló tényezőként működik a magyar siket tanulók anyanyelvvi identitásának fenntartásában. A magyar nyelvű siketiskola végzettjei a román nyelvű speciális alapoktatásban végzett társaikhoz képest nagyobb eséllyel alapítanak az identitás megőrzése szempontjából kedvező etnikailag homogén házasságokat (sok esetben a közös iskolai évek idején megismert magyar siket partnerrel), törekednek a siketiskolában kialakított kapcsolataik magyar jelnyelven/orális nyelven történő ápolására, általában megőrzik és a lehetőségekhez képest használják, gyermekeiknek is továbbadják magyar jelnyelvi/orális nyelvi tudásukat. A kutatás során beigazolódott, hogy az etnikailag homogén (azaz magyar partnerek között kötött) házasságokon belül a vegyes (román-magyar) házasságokhoz képest jóval nagyobb lehetőség adódik a magyar jelnyelv, esetenként az orális nyelv használatára. E családokon belül a magyar identitás, a magyar jelnyelvi/orális nyelvi tudás átörökítése – a siket kultúra alkotóelemeivel ötvözve – természetes és általában zavartalan folyamat, amelyben esetenként szerepet kaphatnak a (többnyire halló) nagyszülők is. Mindemellett kutatási eredményeim rávilágítanak arra is, hogy a kommunikációs helyzet és az identitás átörökítésének folyamata különösen bonyolulttá válhat azokban a több generáción átívelő (nagyszülőket, szülőket és gyermekeket magába foglaló) interakciókban, ahol siket és halló, nemzeti többségi és nemzeti kisebbségi identitással rendelkező családtagok egyaránt jelen vannak. Ezekben a helyzetekben sajátos, sokrétű kommunikációs modellek érvényesülhetnek, az identitás továbbadásának partikuláris jellemzőkkel rendelkező útjai és módozatai valósulhatnak meg. Ez a nyelvileg-kulturálisan nyitott, befogadó, rugalmas hozzáállás jellemzi a nagyváradi siket magyarok közösségi életét is. Az etnikailag heterogén helyi siket közösség magyar tagjai, bár a siket-kultúrához tartozásuk révén egyenrangú részesei a közösségi életnek, azonban nemzeti nyelvük /jelnyelvük - használati lehetőségei tekintetében - marginális pozíciót foglal el a közösségen belüli kommunikáció során. A helyi siketek egyesületén belül működő siket közösség hivatalos rendezvényei és kulturális szolgáltatásai nem biztosítanak teret a magyar nemzeti identitás megélésének, ezért e lehetőségek hiányában felértékelődik a közösségen kívüli kapcsolathálók (pl. a volt magyar iskolatársakkal fenntartott kapcsolatok) identitásmegtartó szerepe. A megoldáskeresés a romániai magyar siketek többszörösen kisebbségi helyzetében azért is különösen bonyolult, mivel nem pusztán a társadalmi hátrányt eredményező hatáskomplexumok egyik típusa (a siketség, avagy az etnikai-nemzeti kisebbséghez való tartozás) mentén szükséges hatékony inkluzív stratégiákat kifejleszteni, hanem a két hátráltató tényező együttes hatását, valamint a halmozódásukból és különféle kombinációikból fakadó következményeket egyaránt figyelembe kell venni a javaslatok kidolgozásánál. Az igazi esélynövelő lehetőséget a kultúrák és nyelvek egyenértékűségére épülő, az egész képzési és társadalmi integráló rendszer átalakítását feltételező inkluzív megoldások jelentenék. Olyan oktatási, szociális és kulturális intézményi keretek és feltételrendszerek kialakítására van szükség, amelyek az inklúzió szellemiségének megfelelően egyaránt kedvező körülményeket biztosítanának a siket kultúrához, a szélesebb társadalmi keretekhez való tartozás, de a magyar nemzeti és anyanyelvi identitás megéléséhez is.

My research is discussing the process of identity socialisation and educational inclusion of ethnic Hungarian Deaf people living in Bihor County (Romania), viewed in its micro- and macro-social dynamics. The general methodological approach of the thesis is based on the method of lifepath research, focusing on the main life stages which have a decisive influence on identity formation: early childhood, formal education period, entering adulthood and setting up a family, transmitting identity to the next generation. The data collection methods include: statistical data collection from the records for the Deaf in Bihor; survey among Hungarian Deaf individuals in Oradea; structured interviews with Deaf individuals; multi-generational family case studies involving Deaf and hearing family members; participant observation in Deaf communities of Oradea; structured interviews with special school educators. The research results show that compared to Deaf parents, hearing parents are striving more to transmit to their children their own oral communication culture and linguistic national identity. These efforts are, however, made difficult by the inherent communication gap between hearing parents and their Deaf children. The essential period of socialisation into the Deaf community as well as into the ethnic-national culture is, for most children, the period of compulsory school special education. Compared to their Hungarian peers studying exclusively in Romanian language, pupils graduating from the Hungarian language special primary school for Deaf are more likely to choose ethnic Hungarian spouses and to transmit Hungarian identity to their children. Within the ethnically homogenous families the preservation and transmittance of Hungarian minority ethnic-national identity is much more insecure compared to the ethnically homogenous Hungarian families. A distinct attention in this regard deserves the ethnically heterogeneous multi-generational Deaf families where signs of a special linguistic and cultural enrichment and efforts for the balancing of cultural and linguistic aspirations can be observed. This linguistically, culturally open, inclusive and flexible attitude is also characteristic to the community life of Deaf Hungarians in Oradea. However, their Hungarian sign language/oral language communication opportunities within the ethnically mix community are severely limited, and this fact has negative impact for retaining and cultivating their sense of belonging to the Hungarian nation. The search for solutions in the case of the multiple minority situation characteristic for the Hungarian Deaf in Romania is especially difficult, as there is not just one type of cause generating social disadvantage (deafness or ethnic-national belonging) so various combinations needs to be considered. There is a need to establish a new legal and institutional framework which could provide a favourable social environment for the recognition and enhancement of the complex and multiple identities which are characteristic for ethnic minority Deaf people.

Leírás
Kulcsszavak
romániai magyar siketek, önazonosság, oktatási inklúzió, jelnyelv, anyanyelv, siket közösség, ethnic Hungarian Deaf in Romania, identity, educational inclusion, sign language, native language, Deaf community
Forrás