A helyszíni szemlétől a szakértőig

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A bűnüldöző szervek feladata a bűncselekmények gyors és alapos felderítése, melynek érdekében fel kell kutatni, megfelelően rögzíteni a bizonyítékokat. A bűncselekmények elkövetése során különböző elváltozások, nyomok keletkeznek az anyagi világban és az emberek tudatában egyaránt. Ezeknek a nyomoknak, elváltozásoknak a feltárása teszi lehetővé a bűncselekmények, mint a múltban lejátszódó eseményeknek a felderítését, körülményeinek a megismerését és a bizonyítást. A nyomozás akkor vezet eredményre, ha az emberek tudatában maradt, valamint az anyagi világban hagyott nyomokat pontosan felderítik. Az anyagi nyomok, vagy másképpen tárgyi bizonyítékok felkutatása és rögzítése technikai ismereteket és megbízható technikai felszerelést követel. 115.§ (1)„Tárgyi bizonyítási eszköz minden olyan tárgy (dolog), amely a bizonyítandó tény bizonyítására alkalmas, így különösen az, amely a bűncselekmény elkövetésének nyomait hordozza, vagy a bűncselekmény elkövetése útján jött létre, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy amelyre a bűncselekményt elkövették. ” és minden egyéb dolog, amely az ügy eldöntéséhez szükséges tény bizonyítására egyébként alkalmas. A kriminalisztika nyomon olyan fizikai elváltozást (testek alakjának megváltozása, anyag csökkenése, vagy gyarapodása, stb.) ért, amely a bűncselekmény elkövetésénél bármilyen kapcsolatban áll és így lehetővé teszi, hogy a bűncselekmény megtörténtének tényére, vagy a tettes személyére nézve következtetéseket vonjanak le. A bűnügyi nyomtan (traszológia) viszont a nyom kifejezést lényegesen szűkebb fogalom megjelölésére tartja fenn. A traszológia alkalmazásában nyom az olyan elváltozás, amelyik visszatükrözi a nyomot létrehozó tárgy alakbeli és felületi sajátosságait és így nyújt lehetőséget a nyomot létrehozó eszköz, vagy tárgy fajtájának megállapítására, illetőleg azonosítására. Az elkövető személyére vonatkozó következtetések levonása, illetve a közvetlen személyazonosítás lehetősége miatt az ujjnyom, valamint DNS az első helyen állnak a tárgyi bizonyítékok sorában.

Leírás
Kulcsszavak
helyszíni szemle, szakértő
Forrás