Te jössz! - Avagy a hagyományos társasjátékok szerepe a Z generáció és az oktatás életében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Diplomadolgozatomban a Z generáció szabadidő-eltöltési szokásait, azon belül az online és offline szokásait, valamint hagyományos társasjátékozási szokásait mértem fel. A fiatalok nap, mint nap órák hosszat töltenek az interneten való szörföléssel, ennek köszönhetően a kapcsolattartási módjuk is más, mint a korábbi generációknak. Az internet térnyerésének köszönhetően nem csoda, ha a gyerekek ma már inkább digitális játékokkal játszanak, vagy azokon nőnek fel. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a hagyományos társasjátékozás reneszánszát éli, egyre inkább előtérbe kerül. Ezt bizonyítja Budapesten több tematikus kávézó/bár, valamint Debrecenben is egyre több, a hagyományos társasjátékozást alapul vevő vállalkozás indul. Iskolákban is lehet már-már felfedezni őket, bár az intézményekben a hagyományos társasjátékokkal való fejlesztést/ tanítást még nem sikerült kiaknázni. Ennek szellemében vizsgáltam meg a fiatalok társasozási szokásait, igényeit, valamint az iskola által diákoknak szervezett programokat, és egy új vállalati ötlettel álltam elő. A kutatást debreceni középiskolákban végeztem el DÖK-öt segítő tanárok meginterjúvolásával, valamint a fent említett generáció középiskolás korú tagjainak kérdőíves megkérdezésével.

Leírás
Kulcsszavak
Z generáció, hagyományos társasjátékok, szabadidő-eltöltési szokások, játék, oktatás
Forrás