A kartelljogi gyakorlat napjainkban

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szeretnék egy kis kitérőt tenni, mi is történt a múltban a kartellek vonatkozásában. A két világháború közötti hazai jogalkotás egyik jelentős kísérlete az volt, amikor is a gazdasági verseny törvényi szabályozására irányuló törekvés jelent meg. A kényszerítő gazdasági valamint a társadalmi körülmények nyomán megszületett törvény alapvetően az állami beavatkozás jogi eszközeit szabályozta. A jogalkotást azonban nagyon heves szakmai és politikai vita kísérte, amelyben felszínre törtek az előterjesztő kormány gazdasági, társadalmi és közpolitikai célkitűzései továbbá a törvényjavaslat dogmatikai és jogtechnikai sajátosságai. A versenyjogi fejlődés - minden bizonnyal a fent leírtak alapján - következő lépcsőfokát jelentette az 1931. évi XX. törvénycikk, a gazdasági versenyt szabályozó megállapodásokról. A törvény nem nevesítette a kartell kifejezést, ennek alapvető oka a fogalom közgazdasági és jogi definiálatlansága volt, hiszen nem igazán voltak tisztában azzal, hogy mit is takar pontosan ez a definíció. A törvény sajátos megoldással fogalmazta meg a rendelkezés hatályát, és teremtett tartalmi összhangot a tudományosan kiforrott gazdasági fogalmak és a tudatosan tágan körvonalazott jogi kategóriák között. Ebben a tekintetben a legfontosabb rendelkezés az l. § volt, amely szerint „az olyan megállapodás vagy határozat, amely árura vonatkozóan a termelés, a forgalom vagy az áralakulás tekintetében, vagy egyébként a gazdasági versenyt korlátozó vagy a versenyt más módon szabályozó kötelezettséget alapít meg (kartell és más hasonló célú jogviszony), csak úgy érvényes, ha írásba foglalták. Ugyanez áll az eredeti megállapodást vagy határozatot kiegészítő vagy módosító ilyen megállapodásra és határozatra is.

Leírás
Kulcsszavak
kartelljog, versenyjog, kartell
Forrás