Verseghy Ferenc szépprózai művei

Dátum
2018-01
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen University Press
Absztrakt

Jelen forráskiadás Verseghy Ferenc 1804 és 1813 között keletkezett szépprózai műveit tartalmazza. A Martinovics-összeesküvésben való részvétele miatt elítélt Verseghy életében a szabadulást követő tíz esztendő az útkeresés, a bizonytalan létállapot leküzdéséért folytatott tevékenység, az anyagi biztonság megteremtéséért való erőfeszítés összefüggésében alakult. Szorosra fűzve kiadói érdekkapcsolatait sajtó alá rendezőként, korrektorként, fordítóként közönségigényt kiszolgáló kiadványok megjelentetésében vállalt aktív szerepet, e tevékenység részeként publikálta a jelen kötetben összegyűjtött szépprózai munkáit is. E körülményekre alapozva a főszövegekhez társuló kísérőtanulmány és jegyzetapparátus alapvető feladatának tekinti a közreadott művek keletkezéstörténetének felvázolását, Verseghy forrásainak, valamint a szövegmagyarázatokon keresztül a szerteágazó hivatkozás- és utalásrendszerének azonosítását.

Verseghy szépprózai műveit azok az egyéni intenciók emelik ki a hasonló szövegek sokaságából, amelyeket a magyarítások során végez. Verseghy nem minden esetben elégszik meg a forrásszövegek pontos fordításával, több esetben tudatos megfontolásoktól vezérelve változtat meg bizonyos részeket, gyakran korábbi műveiből származó, szó szerinti átvételeket illesztve a szövegbe. Mindezek hozadéka pedig abban mérhető le, hogy Verseghy prózai szövegei nem csupán szépirodalmi szempontból tarthatnak számot érdeklődésre: változtatásai folytán ugyanis a számos köz-, művelődés- és tudománytörténeti adalékkal gazdagított szövegek a korabeli Magyarországra vonatkozóan hordoznak magukban értékes ismereteket.

A kötet hat nagyobb terjedelmű szöveg és három töredék közzétételével az utóbbi években megélénkült Verseghy-filológia és Verseghy-kutatás eredményeihez kíván csatlakozni, a szépprózai szövegekre irányuló kutatás jelenlegi állását felmutatva, bízván abban, hogy e forráskiadás további megközelítések kiindulópontjává válhat.

Leírás
Kulcsszavak
Verseghy Ferenc, széppróza, szövegkiadás
Forrás