Természetvédelmi ismeretterjesztés s farkatlan kétéltűekkel szembeni ellenszenv feloldása érdekében

Dátum
2007-09-20T11:54:06Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom témájául a farkatlan kétéltűekkel kapcsolatos természetvédelmi ismeretterjesztést választottam, mert véleményem szerint ez az egyik legcsodálatosabb állatcsoport. A békák rendkívül értékesek az ember és az állatvilág számára egyaránt, és feltétlenül szükségük van arra, hogy felfigyeljenek rájuk, észrevegyék őket, és az emberek rádöbbenjenek, hogy ezek a pici állatok mekkora értéket hordoznak magukban. Sokan azt gondolják, hogy gusztustalanok, undorítóak, visszataszítóak, éppen ezért félelmükben tudomást sem vesznek róluk, vagy éppen bántják őket. Azon túl, hogy a környezetszennyezés, a vegyszerhasználat, az élőhelyek eltűnése és leromlása miatt napjainkban a Kétéltűek az egyik legveszélyeztetettebb osztály az Állatok Országában, meg kell említeni az emberi kegyetlenséget, oktalan irtást, mint az egyik leglényegesebb veszélyforrást. Véleményem szerint természetvédelmi ismeretterjesztéssel, szemléletformálással képesek vagyunk javítani ezen a hozzáálláson, és ezzel javíthatjuk a békák túlélési esélyeit. Ezen átfogó célok elérésének leghatékonyabb eszközét a természetvédelmi ismeretterjesztő előadások és személyes elbeszélgetések tartásában látom. Az előadás sikerének felmérése érdekében kérdőíves felmérést végeztem. Az előadásaimat megelőzően három óvodában, három általános- és három középiskolában töltettem ki kérdőíveket. A felmérést megismételtem az előadás megtartása után is. Eredményeim igazolják, hogy az alapvető természetvédelmi ismeretek sok esetben hiányosak, és valóban szükség lenne a szemléletformálásra, ismeretterjesztésre. Örömmel tölt el, hogy kutatási célkitűzéseimnek eleget tudtam tenni, ismeretterjesztő előadásommal hozzájárulhattam a természetvédelem általános céljaihoz és mindezen túl számos érdekességgel szolgálhattam a különböző beállítottságú és korú óvodások, diákok, sőt még pedagógusaik számára is.

Leírás
Kulcsszavak
környezeti nevelés, kétéltűek
Forrás