A családok mesélési szokásai és gyógyító mesékkel kapcsolatos élettapasztalataik

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A meséknek nagyon fontos helyet kellene betölteniük minden család életében. A mesék segítségével olyan értékeket adhat át a szülő a gyermekének, amellyel segíti az érzelmi, értelmi, erkölcsi, anyanyelvi, kommunikációs fejlődését, közösségi, szociális érzelmek alakulását, ismeretek megszerzését és biztosítja az élményforrást, az esztétikumot. Továbbá fejleszti a látást, a hallást, a koncentrációs képességet, a hallott szöveg megértését, a logikus gondolkodást, a szókincset, a kreativitást és a fantáziát. Szakdologazatomban bemutatásra kerül, hogy a mesének milyen fontos szerepe van egyben a gyermek nevelésben és az érzelmek fejlesztésében is, illetve hogyan meséljünk a gyermekeknek, mire figyeljünk oda és milyen hibákat ne kövessünk el. Bemutatásra kerül, hogyan tudnak a mesehősök és a mesék segítséget nyújtani a gyermekek érzelmeinek a feldolgozásában, hogyan oldja fel a gyermekben a félelmeket és a feszültséget. Miként tud a szülő segíteni csak a mesék segítségével, abban, hogy a gyermeke meg tudjon birkózni a félelmeivel, szorongásaival és azokat meg tudja szelídíteni. Feldolgozásra került több pszichológus évtizedes szakmai tapasztalata, ami segítséget nyújt a szülőknek és pedagógusoknak, hogyan alkalmazzák a mesék gyógyító erejét sikeresen, ahhoz, hogy az a gyermek érzelmi és értelmi fejlődését segítse elő. Továbbá ezzel a kutatási munkával szeretném alátámasztani vagy megcáfolni azon hipotéziseimet, miszerint azt feltételezem, hogy, minél magasabb a szülők iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy olvasnak a gyermekeknek gyógyító meséket…

Leírás
Kulcsszavak
mese, gyógyító mese, családi nevelés
Forrás