Napjaink állampolgári és politikai szocializáció kutatásaiban egyre inkább a középpontban áll az a kérdés, hogy a stabil demokráciák intézményi keretei között miként terjednek a nem-demokratikus cselekvési minták (Feischmidt, 2016; Feischmidt et al., 2014; Feischmidt & Hervik, 2015; Holmes, 2010; Kalb & Halmai, 2011). A kutatás ehhez a gondolati kerethez kíván hozzájárulni annyiban, hogy a Campus-lét kutatás alprojektjeként az egyetemek mint tanulókörnyezetek szerepének feltárására törekszik –elsősorban az egyetemek intézményi integrációban betöltött szerepére fókuszál. Azokat a módozatokat veszi számba ahogy az egyetem támogatja a közéleti részvétel sajátos formáit (http://campuslet.unideb.hu). Ezen belül a disszertáció megkísérli leírni a közéleti magatartás formáit, motivációit és szintereit egy észak-alföldi egyetem hallgatóinak perspektívájából. Célja, hogy a megkérdezettek interpretatív sémájához hűen, azok szavaival feltárja a közszférához fűződő motivációikat és perspektíváikat. Mindez hozzá kíván járulni annak mélyebb megértéséhez, hogy miként alakul át a közösségiesség egy egykori kollektivista szocialista országban, ahol a rendszerváltást követő erőteljes privatizmus voltaképpen átírta az emberi kapcsolatokról és a közösségiességről vélt nézeteinket (Bauman, 2013; Delanty, 2013; Marl, 2017; Weintraub & Kumar, 1997)). Így aztán a disszertáció eredményei részben képet adnak arról, hogy a hallgatók miként viszonyulnak a rendszerváltás utáni intézményi környezethez, mennyire készek a szűkebb felsőoktatási vagy a tágabb társadalmi intézményekbe bekapcsolódni. Noha a köz/magán megkülönböztetés a felsőoktatás-politika egyik alapvető mozzanata, az a kérdés, hogy mi is az egyetem közfunkciója, gyakran heves viták tárgya, és nem ritkán stratégia megfontolások alapja (Marginson, 2007, 2016)A felsőoktatási expanziót követően – 2003-2011 között – a privát tőke bevonásával 54 új PPP beruházást, köztük kollégiumokat, hoztak létre a magyar felsőoktatásban. Míg sokan makro perspektívából vizsgálják a magánosított felsőoktatás hallgatókra tett hatását, a társadalomkutatók mindezidáig nem szenteltek kitüntetett figyelmet az intézményi kultúra evolúciójának látszólag lényegtelen mikro folyamataira. A disszertáció voltaképp tágítani szeretné szociológiai szemléletünket, amennyiben a formális felsőoktatási állampolgári szocializáció keretein túl az intézményesülés folyamatát a közösségek mikromilliőiben követi. Módszer A fenti kérdést multidiszciplináris szemléleti keretben (ifjúságszociológia, felsőoktatáskutatás) kvalitatív kutatási módszertannal közelítettem meg. Ennek keretében egy kvantitatív és egy kvalitatív adatbázist alakítottam ki, valamint egy új projektív technika (narratíva-stimuláló kockák) került kidolgozásra (Gy Pataki, 2015). 2012.-ben 30 csoportos interjú, 18 félig-strukturált interjú és 22 narratív interjú készült el két – finanszírozási és üzemeltetési szempontból lényegileg eltérő – felsőoktatási kollégium magántereiben. Az intézményi magánterek ideális helyszínt biztosítottak arra, hogy a fiatal felnőttek közéleti nézeteikről számot adjanak – s egyben feltárják a közhöz és a magánszférához fűződő attitűdjeiket. A Maxqda 18 szoftvernek köszönhetően a kvantitatív és a kvalitatív adatok egy egységes keretben elemezhetőkké váltak, és lehetővé tették a politikailag vs. kulturálisan aktív illetve passzív vs apatikus diákok diskurzusának, valamint gyakorlataink elkülönült elemzését. Az így kialakult tipológia segíti az eltérő részvételi formák társadalmi hátterének megértését. A közélet észleleteit és reprezentációit vizsgálva a több szintre kiterjedő diskurzuselemzés elősegítette annak feltárását, hogy a közéleti részvétel egyes alcsoportjainak megfelelően milyen kategóriákba rendeződnek a közéleti témák, illetőleg milyen e csoportok viszonya a valós vagy virtuális közterekhez. Mindemellett a narratív interjúk feltárták miként integrálódik be a köz és magán különbségtétel az egyéni életutakba. A disszertáció elsőként választ keres arra, hogy a közéletről kialakult nézetek és értékek hogyan fordítódnak le tényleges aktivitási mintázatokba, majd rátér arra, hogy ezek az aktivitási mintázatok hogyan ágyazódnak be a diszkurzív vagy az intézményi környezetbe, ezáltal alakítva a szűkebb tágabb intézményi életteret. Az alábbi kutatási kérdések jelölték ki kutatásom analitikai keretét: • Hogyan érzékeli a vizsgált generáció környezete köz-, és magánviszonyait és abba történő személyes bekapcsolódás esélyét? • Milyen értékeken alapulnak e valóságmagyarázatok? • Milyenek a fiatalok jövő víziói? • Miként fogalmazódnak meg a közélet jelenségei? • Hogyan kapcsolódik be a hallgató abba a közéletbe, amit a formális vagy informális intézményi környezet felkínál? Eredmények Az adatok igazolják, hogy a magánszféra előretörésével párhuzamosan a felsőoktatási intézményi környezet iránti elköteleződés szintje és fórmái módosultak, mely mögött az identifikáció és az intézményesülés sajátos mikro-folyamatai azonosíthatók. A közszféra és a magánszféra értelmezése egy sajátos cselekvéselméleti perspektívát nyer, melynek célja az intézményi elköteleződés elkerülése. A hallgatók ismerve a késő modernitás többszintű hierarchiarendszerét, valamint tisztán látva a magyarországi új kapitalizmus strukturális hiányosságait, hajlanak arra, hogy kihasználják azt a stratégiai játékteret, amit egy-egy szituáció köz/magán karakterének átírása, átalakítás tesz lehetővé. A disszertáció feltárt számos olyan gyakorlatot, amivel a fiatalok az intézményi elköteleződést el tudják kerülni, ám az intézményi üzemeltetésből adódó hiátusokat érdekeiknek megfelelően ki tudják használni. Az adatok fényében a közösségi élmények – így az egyetem mint közösség – megélése valóban problematikusnak tűnik. A fiatalok tevékenységeit irányító individualizáció, a személyes önérdek folytonos hajszolása olyan bizalmi hiátust teremt, ami megnehezíti a korosztály számára a közösségi élmények megélését. A kollektív értékek kiüresedése, a mozgó helyzet szituatív moralitás egyre nehezebbé teszi a fiatalok számára a másokkal való otthonos együttlétet. Ezért a vizsgált populáció keresi azokat a lehetőségeket, ahol a biztonságos, ám szűk magánszféra tágítható. Mindent egybevéve a magán-köz dinamika, a magán primátusa nem egyszerűen csak a részvétel formáit, hanem a társas orientációt, és ezáltal az intézményi integrációt is lényegileg befolyásolja. A feltárt individualizációs folyamatnak, az adatok szerint, az az alapvető jellemzője hogy bár az intézményi függés – elsősorban az intézményi szolgáltatásoktól való függés – fokozódik, az egyén a makro csoportokba való beilleszkedés helyett, a saját életútra való reflexiót helyezi cselekedetei előterébe. Azaz miközben nő az intézményektől való függés az intézmény világába történő integráció nem teljes. Vitatkozva Szalai eredményeivel, adataim alapján az a megállapítás tehető, hogy vannak a korosztályra jellemző közös referencia pontok, ám ezek nem egzisztenciális vagy politikai természetűek. E közös magatartás minták azon a közös nemzedéki tapasztalaton alapulnak, hogy többé már nem a közösségek, hanem a folyton másként definiálódó és alakítható helyzet a viszonyítási pont. Ennek megfelelően kutatásom olyan a nemzedéket összekovácsoló közös cselekvési mintákat tárt fel, amelyek egy sajátos helyzetszituatív moralitást támogatnak. Ilyen poszt-konvencionális részvételi formának bizonyult a több szintű reflexió, a kommunikációban és az orientációban való jártasság, illetőleg a valóság és a nyilvánosság értelmezések egy adott társadalmi helyzethez történő igazítása. Az felsorolt post-konvencionális cselekvési formák és közéleti attitűdök kívülről bár, de jelentős rendszerformáló erővel bírhatnak, épp azáltal, hogy erodálják a fennálló intézményi környezetet és egyszersmind megkérdőjelezik annak legitimációját. Összefoglalva a generáció politikai generáció, amennyiben karrierorientációjának szerves része a környezet intézményinek politikai eszközökkel való formálása, ám a részvétel formái, az egyén közvetlen környezetének politikai eszközökkel való befolyásolása az önérdekektől függően hol az intézményeken keresztül (több generációs értelmiség), hol azoktól távol folyik (elsőgenerációs értelmiség). Az aktivitás nem köthető egyértelműen a szülők magas iskolai végzettséghez, hiszen mind a magasan iskolázott szülők gyermekei, mind a kevésbé iskolázott szülők esetében azonosítható egy aktív és egy inaktív csoport. A magas iskolai szülői háttér ugyanakkor, úgy tűnik, növeli a politikai érdeklődést, minthogy e fiatalok a köz és szakpolitikáról élénken és árnyaltan értekeztek. Mindemellett az aktivitást a heterogén baráti kör valószínűsíti, mondhatni azok, akiknek több karra kiterjedő baráti társaságuk van aktívabbak és kommunikatív racionalitásuk magasabb. Ezzel együtt csak egy a campus világába mélyen beágyazott csoport felsőoktatási demokratikus állampolgári szocializációja tekinthető teljesnek. Ők azok az alacsony státuszú, megyeszékhelyekről érkező fiúk, akik főként a kultúra iránt elkötelezettek és az egyetem világában számtalan demokratikus tapasztalatot szereznek. A rendszerváltás után született első generáció jellemzően konfliktuskerülő ugyanis körükben kilenc olyan nyelvi praktika volt azonosítható, amivel a konfliktus nem kihordani vagy élezni, hanem elkerülni igyekeztek. Végül elmondható, hogy a vizsgált fiatalok az egyetemet szabályain és szolgáltatásaikon keresztül érzékelik, azaz perspektívájukból az egyetem sokkal inkább a fogyasztói, kommunikatív részvételre ösztönöz, mint egy konszenzuson alapuló állampolgári magatartás begyakorlására.

Within recent discussion about civic and political socialization there appears to be a tendency to analyze the fast expansion of non-democratic activity patterns in stable democracies (Feischmidt, 2016; Feischmidt et al., 2014; Feischmidt & Hervik, 2015; Holmes, 2010; Kalb & Halmai, 2011). Within this framework the paper is the final report of the Campus life project aimed to increase understanding of the roles played by universities as learning enviroments in generating new forms of communitarian engagement (http://campuslet.unideb.hu). This paper specifically analyses forms, motivation and scenes of communities of student body at a University in North-East Hungary with an aim to understand the changing nature of communities in a former collectivist country where the “rise of privacy” has fundamentally rewritten the forms of connectivity and the notion of communities (Bauman, 2013; Delanty, 2013; Marl, 2017; Weintraub & Kumar, 1997). Seen in this light, some of the findings are indicative of the students’ engagement of post transition, their integration into broader institutional or higher educational settings. The public /private devide is central in higher education, however the concept of "the public sphere," is never settled and under constant strategic considerations (Marginson, 2007, 2016; Willliams, 2016). The core part of the paper is to expand the sociological imagination to think beyond the formal civic education in the higher educational sector and follow the process of institutionalization in the micro milieu of communities. As a response to the increasing need for infrastructure parallel to the expansion of higher education 54 new institutions were established in Hungary in private – public partnership from 2003 to 2011. While many rely on macro perspectives in their account of how privatized higher educational institutions impact students’ behaviour in post-socialist countries, social scientists have rarely looked at how the seemingly irrelevant micro processes of the evolution of institutional culture add up to significant outcomes. Method The research used multi-sited qualitative method to approach this complex question from a multidisciplinary perspective (sociology, education, political sciences). Within this framework a quantitative and qualitative database was developed and a qualitative method (narrative stimulating story cubes) was invented (Gy Pataki, 2015). In 2012 30 group interviews, 18 semi-structured interviews and 22 narrative interviews were carried out in the private rooms of two residential halls with contrasting funding and management structure at the University in North-East Hungary. The institutional private spaces offered an ideal opportunity to ask students about their attitudes towards the private/public divide. Due to the analytical tools of Maxqda 12 the qualitative and quantitative results will be jointly presented giving an insight into the differing discourses and practices of institutionally vs. culturally active or passive groups of students. In the light of the perception and representation of the surrounding public environment the thorough discourse analysis helped to detect the categorization of public issues in each subgroup of civic activity and informed us about attitudes towards real or virtual public spaces. At the same time the narrative interviews uncovered the way the public – private distinction integrated into personal life stories. The paper first analyses how public views and values are translated into forms of active participation and then the way these activities were discursively and institutionally embedded and shape the institutional settings of their surroundings. The following elements have been identified as in particular need of address: ● How students understand the world? ● What do they do to demonstrate how they understand the world? How they communicate their understanding and practice? ● What are the values that sit underneath that shape their responses as a consequence of their understanding? ● What are their actions in response to their understanding? Outcomes The data shows that parallel to the “rise of privacy” in the higher educational setting the level and way of commitment to institutions has changed and different identification strategies and institutionalization processes have emerged. The results declared that in a country that are emerging from Soviet-style state socialism the way the private/public distinction is conceived opens a strategic field and gains a specific action theoretical perspective. The peculiar evolutionary development of youth culture has led to a paradoxical situation in which institutional dependency and cultural independency coexist. Being aware of the multiple hierarchies of late modernity and the structural deficits of new capitalism young adults tend to strategically play with private/public devide to avoid identification with their institutional environment and to take advantage of the discrepancies in the different levels of the system. The argument substantiates Utasi’s findings that point to the process of the individualization of private communities rather than the alteration of public or semi-public communities (Utasi, 2011a, 2013). This process may be characterized by the fact that, under the circumstances of increasing institutional dependency and control, individuals paradoxically avoid integrating into macro groups and advocate for career opportunities. The public sphere and spaces are only understood through the lens of the private even in the politically active subgroup. This new service orineted form of generational orientation leads to new ways of perceiving connectivity and communality but also new forms of civic and political involvement. These include high level reflection, proficiency in communication and orientation, as well as the reconceptualization of reality and publicity. All of these forms of post conventional actions erode existing systems and institutions and question their legitimacy from an external perspective.