Ingatlanok a bírósági végrehajtás célkeresztjében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom célja, hogy egy átfogó képet alkossak a múltat, a jelent és a jövőt is érintő végrehajtás jogintézményéről. A témaválasztás során első sorban azt tartottam szem előtt, hogy egy örökké napirenden lévő és aktuális kérdéssel foglalkozzak. Amióta társadalmunkban kialakult a magántulajdon, a tulajdonjog és ezekkel együtt a vagyon, lényegében azóta beszélhetünk a végrehajtásról is, mint a tulajdon feletti uralom egyik korlátjáról. Kezdetektől fogva az állam egyik legfontosabb kötelezettsége a jogvitákkal kapcsolatos döntések érvényre juttatása, ennek megfelelően pedig a bírósági végrehajtás tekinthető a vagyoni végrehajtás legfőbb útjának. Pénzkövetelés végrehajtása során főszabály, hogy az állami kényszer első sorban az adós vagyoni jogait, végső esetben pedig személyiségi jogait korlátozza. A bírósági végrehajtás sajátos alapelvei közül a fokozatosság és az arányosság elve alapján az ennek megfelelő sorrend a munkabérre történő végrehajtás, végrehajtás pénzintézetnél kezelt összegre, ingóvégrehajtás és legvégső, legsúlyosabb esetben a dolgozatom témáját képező ingatlanvégrehajtás. 1994-ben született meg a bírósági végrehajtásról szóló törvény, amely a mai napig (többszöri módosítás ellenére is) hatályban van és legfőbb jogforrásaként szabályozza az adott kérdéskört. A logikus törvényi felépítésnek megfelelően a dolgozatomat is igyekeztem ennek alapján megalkotni. A fejezetekben és alfejezetekben a releváns definíciók meghatározása és általános érvényű szabályok segítségével helyeztem el a végrehajtás jogintézményét a jogrendszerünkben, továbbá foglalkoztam többek között a bírósági végrehajtás szervezetével, annak két legfőbb szakaszával, típusaival, ingatlan-végrehajtásra vonatkozó általános szabályokkal, lefoglalással és becsértékkel, végső soron pedig az árveréssel és az aktuális veszélyhelyzetet érintő kérdésekkel.

Leírás
Kulcsszavak
Végrehajtás, Ingatlan, Ingatlan-végrehajtás, Polgári Eljárásjog
Forrás