Egy faipari vállalkozás felszámolásának számviteli feladatai

Dátum
2008-03-03T11:06:57Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A diplomadolgozatom témájául a felszámolási eljárások bemutatását választottam, mert úgy érzem, ez a téma – sajnos – mind aktuálisabbá válik, hiszen a statisztikák szerint – ahogy azt később látni fogjuk – egyre több cég küszködik fizetési zavarokkal, és kerül valamilyen fizetésképtelenségi eljárás alá. A dolgozatomban, főként a számviteli feladatokra fókuszálva, bemutatok egy felszámolási eljárás alá került vállalkozást, hogy egy konkrét példa alapján láthassuk a felszámolási eljárások során elvégzendő feladatokat. Előtte a magyar erdőgazdaság és faipar, fafeldolgozás helyzetét ismertetem nagyvonalakban, néhány fontosnak vélt statisztikai adat segítségével. Ezt azért tartom szükségesnek, mert a későbbiekben bemutatásra kerülő vállalkozás is ebben az iparágban tevékenykedett. Ezt követően röviden ismertetem a magyar csődjog fejlődését, majd pedig a felszámolási eljárások számának alakulását, várható tendenciáit. Utána a felszámolási eljárások céljait, megindítását, szakaszait fogom bemutatni a csődtörvény és más szakirodalmak alapján, külön fejezetben kitérve a számviteli és könyvelési feladatokra. Végezetül ismertetek egy csőd-előrejelzési eljárást, és kitekintésképpen a német csődjog intézményéről is írok. A dolgozatom második felében, pedig egy már lezajlott felszámolási eljárást ismertetek, bemutatva elsőként a vállalkozást, hogy milyen okokra volt visszavezethető a fizetésképtelenség, milyen lépéseket kellett megtennie a felszámolónak, és milyen eredményt tudtak elérni a hitelezők követeléseinek teljesítésében.

Leírás
Kulcsszavak
számvitel, faipari vállalkozás, erdőgazdálkodás, csődeljárás, felszámolás
Forrás