A kis-középvállalkozások banki hitelezése napjainkban

Dátum
2007-01-11T12:56:57Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A dolgozat célja a kis- és középvállalatok finanszírozási lehetőségei közül a banki hitelek szerepének bemutatása, s ez alapján öt fő részre tagolható. Az első szakaszban ismertetem a kis- és középvállalatok fogalmának meghatározását, illetve a szektor jelentőségét és fejlődését Magyarországon és az Európai Unióban. Ezek után részletezem a kkv-k finanszírozási lehetőségeinek fajtáit – megkülönböztetve belső, illetve külső finanszírozást -, majd bemutatom a vállalatok banki hitelezésének lehetőségeit és korlátait. A harmadik részben kerül sor a hitelek csoportosítására, és bemutatására. Az ezt követő két fejezetben az állam szerepéről, az általa támogatott hitelekről, illetve a pályázat útján elnyerhető támogatásokról esik szó. Az utolsó fejezetben igyekszem a korábban elhangzottakat egy gyakorlati példával is alátámasztani egy a K&H Bank Rt.-nél igényelt kisvállalkozói hitel levezetésén keresztül.

Leírás
Kulcsszavak
kis- és középvállalatok, hitel, bank, finanszírozás, ügyfél
Forrás