A nyelvtanulás szükségessége a globalizáció korában megkérdőjelezhetetlen. A globalizáció a piaci verseny felgyorsulásával befolyásolja a felsőoktatási intézményeken folyó oktatást és tanulást, s az egyetemek egyre inkább felvállalják a külföldi munkára, tanulmányutakra, a versenyképes munkavállalásra felkészítő munkát. Ennek sarkalatos pontja hallgatóink nyelvi, sőt szaknyelvi munkaképes nyelvtudása. Vizsgálataimat a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma Mezőgazdaság Tudományi valamint Agrárgazdasági-és Vidékfejlesztési Karának idegen nyelvet (angolt, németet, franciát és oroszt) tanuló hallgatóihoz terveztem s a vizsgálatok eredményeit visszacsatoltam a kiindulási ponthoz. Ezek közül is főként a sikeres és sikertelen nyelvtanulási stratégiák hátterében álló személyiségpszichológiai tényezők érdekeltek, hiszen a nyelvtanulás célja s szituációja olyan személyes interakciót teremt, melyben a személyiség mélyen involvált egy sajátos kettősségben: egyrészt személyes anyanyelvi és kulturális indíttatásból fakadóan kísérli meg ugyanezt az identitást megvalósítani az idegen nyelvi interakcióban; másrészt az új nyelvi jelrendszerrel és kifejezési módokkal arra törekszik, hogy ugyanazt a hatást keltse a másik emberben, mint amit anyanyelvi eszközökkel képes elérni. Eredményeink arra mutattak rá, hogy a kudarc összefügg a szorongással, mégpedig a szakirodalmi eredményekkel összhangban, a vonásszorongással. Aki kudarcos, annak a kudarcot eredményező helyzetekben megemelkedik a szorongás szintje. Akinek nincs önbizalma, pozitív önképe, általában azt nevezhetjük szorongónak. Összességében véve, aki szorongásra hajlamos, azaz vonásszorongó, az mintegy előrevetíti kudarcot, ami szinte törvényszerűen be is következik. A szorongó természetű (vonásszorongó) emberek tehát gyakrabban élnek át kudarcélményt a nyelvtanulás során, de valószínűleg általában is. Vizsgálati eredményeink azonban a kudarc és az állapotszorongás között nem mutattak ki összefüggést.