A Ca2+-érzékenyítő levosimendan és a myocardium gbs-adrenerg jelátviteli rendszere közötti interakciók

Dátum
2007-01-18T18:19:52Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

-Echocardiographias vizsgálatainkkal megállapítottuk, hogy altatott tengerimalacokon a levosimendan dózis-függő módon növelte a bal kamra kontraktilitását. Előzetes isoproterenol stimulálás azonban megszüntette a levosimendan pozitív inotrop hatását. -Langendorff-szerint perfundált szíveken a levosimendan szignifikánsan növelte a bal kamra kontraktilitására jellemző paramétert (+dP/dtmax). Előzetes isoproterenol stimulálást követően azonban a levosimedan hatása lényegesen csökkent. -Izolált hámozott cardiomyocytákon is vizsgáltuk a levosimendan Ca2+-érzékenyítő tulajdonságának és a troponin I foszforilációjának összefüggését. Ezen kísérleti körülmények között az értelmezhetőséget komplikáló hemodinamikai hatások (elő- utóterhelés változása, szívfrekvencia módosulása stb.) nélkül tanulmányozhatók a tengerimalacból izolált myofibrillum tulajdonságai. Eredményeink szerint a levosimendan dózis-függő módon növelte a myofibrillum Ca2+-érzékenységét. Ez a hatás elsősorban alacsonyabb Ca2+ koncentrációk esetében volt jól észlelhető. Ugyanakkor a myofibrillumok ATP jelenlétében történő PKA előkezelése (foszforilációs körülmények között) teljes mértékben felfüggesztette a Ca2+-érzékenyítést. -Egyéb vizsgálatok irodalmi adatai alapján akut szívelégtelenségben a levosimendan jó hatékonyságú és jól tolerálható szernek bizonyult. A LIDO tanulmányba beválogatott betegeink adatait külön elemezve arra utaló jeleket tapasztaltunk, hogy a krónikus β-blokkoló kezelés a levosimendan hatékonyságát (perctérfogat növekedése, pulmonalis kapillaris nyomás csökkenése) semmiképp sem rontja, esetleg javíthatja is. Feltételeztük, hogy a hatékonyság növekedése a troponin I bazális fozforilációjának csökkenésével függ össze. Részben ezen megfigyelésünk alapján, a LIDO tanulmányban az egész beteganyagra kiterjesztve részletesen megvizsgálták a β-blokkoló kezelés és a levosimendan hatékonyságának összefüggését és hasonló eredményre jutottak.

Leírás
Kulcsszavak
Forrás