A történelem kiemelkedő alakjaihoz fűződő epikus hagyományok lejegyzése és feldolgozása közel két évszázados múltra tekint vissza a néprajztudományban, mégis az utóbbi jó néhány évtizedben háttérbe szorult a mondák többi műfajához képest. Ennek következtében több típus, típuscsoport ma már nehezen, vagy egyáltalán nem rekonstruálható a jelenlegi adatok, gyűjtések alapján. Alig született feljegyzés – elemzés pedig egyáltalán nem – arról az Európa-szerte ismert mondakörről, amely még ma is a templomos rend (népi elnevezésük vörös barát a magyar és Rote Pfaffe a német nyelvterületen) történetéhez fűződő számos motívumon keresztül hagyományozódik, és amely – a szóhagyományról készült feljegyzések, régészeti és levéltári anyagok, valamint a történeti források tanúsága szerint – a tizenkilencedik század végén még hazánk egyik legelterjedtebb történeti mondaköre lehetett. A templomos-monda korábbi elterjedtségére és népszerűségére többen felhívták a figyelmet (Pesty Frigyes, Mednyánszky Alajos, Ipolyi Arnold, Patek Ferenc, Dobos Ilona, a német nyelvterületről pedig Matthias Zender, Nikolaus Gredt, Paul Zaunert, Richard Kühnau, Will-Erich Peuckert, Leander Petzoldt stb.), bár ezek a megjegyzések mindmáig visszhangtalanok maradtak. Jelen munka a történeti mondák utóbbi néhány évben felélénkült gyűjtéséhez és feldolgozásához kíván hozzájárulni. E műfajon belül a templomos-monda kutatása fehér foltnak számít, annak ellenére, hogy bizonyos változatait már a tizenkilencedik század elejétől kezdve lejegyezték. A mondakör feldolgozásával és elemzésével a dolgozat azt bizonyítja, hogy Európa-szerte elterjedt mondáról van szó, amely az egyes régiókban számos lokális és vándormotívumot olvasztott magába.