Európai Uniós pályázatok pénzügyi ás számviteli elszámolása

Dátum
2009-09-17T07:18:57Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Az ország EU tagságával egyre szélesebb körben válnak elérhetővé a támogatások, ezért szükséges kiemelten foglalkozni az elszámolhatósági kérdésekkel. A dolgozat első részében áttekintést adok az Európai Unió támogatási rendszerének elemeiről, ismertetem a támogatási politika fejlődését, annak eszközeit és céljait. A rendszer ismertetését szükségesnek tartom, ugyanis ez a tulajdonképpeni háttere a dolgozat témáját adó uniós pályázati elszámolásnak. Természetesen helyet kap a dolgozatban az Európai Uniós támogatási rendszer hazai struktúrájának bemutatása is. A projektek megvalósításával kapcsolatban csak érintőlegesen foglalkozom a pályázat készítésével. Ez nem volt igazán témája a munkának, de mindenképpen említést érdemel, mivel fontos, mondhatni kezdő lépése a projekt megvalósítás folyamatának. A további fejezetekben következik a téma lényegi része, kifejtve az Európai Uniós támogatások pénzügyi és számviteli elszámolásának sajátosságait. Az elszámolás adózással összefüggő kérdéseket is felvet, ezért indokolt ilyen szempontból is vizsgálódni.

Leírás
Kulcsszavak
Európai Unió, támogatási politika, pályázat, számvitel, elszámolás
Forrás