Apollón és Diké nyomában

Absztrakt

Doktori értekezésem fő célkitűzése Georg Wilhelm Friedrich Hegel Esztétikai előadások illetve Előadások a művészet filozófiájáról című szövegeiben található kulcsfogalmak újraértelmezésével egy olyan fogalomkészlet előállítása, amely Hegel spekulatív (művészet)filozófiai intencióit követve adekvátan és produktívan használható fel egy konkrét görög tragédia, Aiszkhülosz Oreszteiájának filozófiai elemzéséhez. Mindezzel Hegel sokak által kritizált és improduktívnak ítélt esztétikai argumentációit próbálom fellazítani és aktualizálni, és néhány, ma is népszerű esztétikai problémán keresztül bemutatni a gyakorlati alkalmazhatóságukban rejlő potenciált. Dolgozatom általános részében hegeli művészetfilozófia kisebb, sok esetben mikroszkopikus, strukturális momentumait igyekszem felkutatni, és a jól ismert esztétikai makroproblémák helyett, amilyen például a művészeti ágak szellemtörténeti hierarchiája, vagy a „művészet végének” ideája, inkább olyan, a magyar és a hozzáférhető német szekunder irodalomban kevéssé feltárt, szűkebb keresztmetszetű problémákra helyezek hangsúlyt, mint a befogadó-elsajátító tudat és a mű egymást-konstituáló, inverz viszonya, vagy az eszmény fogalmában rejlő jelentéshálózat. Gondolatmenetem során a spekulativitás hegeli fogalmának egy olyan kompakt és célirányos rekapitulációjára és összefoglalására vállalkozom, amely az egyszerű, hangzó szóban, azaz a fogalom első, tehát igen általános formájában rejlő tudat-tárgy viszonyulás benső dinamikájának tárgyalásából indul ki. Művészetfilozófiájának rekonstrukciója közben ezt az elevenséget emelem ki és kapcsolom hozzá az eszmény hegeli fogalmához, aminek eredményeként jobb megvilágításba kerül a tudat és mű speciális viszonya, illetve a művészet kulturális funkciója. Hegel tragédiaértelmezésében a spekulatív elvont leírásával analóg módon a régi és az új görög istenek közötti harc sajátos értelmezését találjuk. A dolgozat megragadja és kiemeli ezt az analógiát, pontosabban rávilágít arra, hogy a bevezető hegeli fogalmakkal összefoglalt spekulativitás alapműködését és felépítését tekintve ugyanaz, mint a mű körzetében kibontakozó, csakhogy a mű messze szemléletesebben és konkrétabban prezentálja azt. Interpretációm szerint emiatt az Oreszteia mint mű a filozófia fogalmi közvetítettségét végtelenül megközelítve jeleníti meg az emberi spekulatív működését. Ezt a működést a trilógia egésze, elsősorban Apollón isteni alakjában, állandó magára-visszautalásként, végtelen kezdetként, olyan időben-létként tárja fel, amely egyben önmaga állandó időtlenné (fogalmivá) tétele. Mindez megegyezik a spekulativitás filozófiai meghatározásával, csak a művészet konkrét szemléletességre törekvő szintjén. A disszertáció kiemeli, hogy mindkét meghatározási szinten ugyanannak felmutatása történik, amit Hegel a folyton megvalósuló eszmének avagy a szellem lényegi mozgásának nevez.

My doctoral work’s main objective is to build up a theory based on a re-interpretation of conception found in Georg Wilhelm Friedrich Hegel’s Lectures on Aesthetics and Lectures on Philosophy of Art. According to his intentions of the speculative philosophy (of art) my conclusions can be used adequately and productively for the philosophical analysis of a Greek tragedy: Aeschylus’ Oresteia. This way I have tried to shake up and actualize Hegel’s most criticized and passed for unproductive arguments on aesthetics. I’ve tried to demonstrate the implicit potential of his arguments’ applicability by means of some popular aesthetical problems of the present day. In the general part of my dissertation I have tried to find some minor, in many cases microscopic structural moments of the Hegelian philosophy of art. Instead of well-known aesthetical macro problems like the historical hierarchy of the branches of art or the end of the art I have concentrated on limited problems, for example each-other-constituent, inverse relations between consciousness and artworks, or the semantical meshwork beneath Hegel’s word: “ideal”. By my train of thought I have taken a compact and expedient recapitulation and summary of Hegel’s idea of speculativity in hand. I’ve started it from the inner dynamism of consciousness-object relation, which is included always in a simple word i.e. the first and general form of idea. By reconstruction of his philosophy of art I have laid emphasis on this liveliness and connected to the abstract concept of Hegel’s speculativity. Thus the special relation between consciousness and artwork and the cultural function of arts can get a better elucidation. In Hegel’s conception of Greek tragedy there is an analogy between the abstract description of speculativity and the fight of the old and new Greek gods. My dissertation has apprehended and accentuated this analogy. According to that I have tried to expose that in Hegel’s introduction summarized speculativity works same way as the speculativity in environs of the artwork. But the artwork itself demonstrates this working more expressive and concrete. In my interpretation Oresteia represents the speculativity of (human) being meanwhile it comes very close to philosophy. The whole trilogy reveals this speculativity first in form of god Apollo. It’s referring back itself continually, it’s an endless beginning, a being-in-time which turn itself timeless (conceptual) continually. It corresponds to the philosophical definition of speculativity, but on the expressive level of arts. My dissertation has accentuated that the same is demonstrated on both level. Hegel calls all this the constantly realized idea, or else the essential movement of spirit.

Leírás
Kulcsszavak
filozófia, esztétika, Hegel, Georg Wilhelm Friedrich (1770-1831), görög tragédia, Aiszkhülosz: Oreszteia, philosophy, aesthetics, Greek tragedy, Aeschylus: Oresteia
Forrás