A tanulmány az ismétlés gondolatalakzatainak értelmezésére tesz kísérletet Márai Sándor első, 1943-1944-es diáruma és az utolsó 1984-1989-es naplója alapján. A szerző az elsődlegesen retorikai szempontú vizsgálatot kognitív, pragmatikai elméleti keretben, a hozzá tartozó kategória-rendszer alkalmazásával végzi, s a stílust, mint a szövegre jellemző megformáltságot és értelem-összetevőt a szerkezeti lehetőségek felől, a szövegszintű alakzatok tartományában ragadja meg.