2008-12-052008-12-059639312398http://hdl.handle.net/2437/43410A cigányok ellen a náci korszakban megkísérelt népirtás túlélői az 1945-ben bekövetkezett felszabadulás után nem vetették papírra történeteiket, hanem szájról szájra adták tovább, vagy a legtöbb esetben megpróbálták elfelejteni a táborokban és az erdőkben átélt szörnyűségeket. E könyv szerzői azért kezdtek foglalkozni a szétszórt írott dokumentáció összegyűjtésével, és azért egészítették azt ki szemtanúk beszámolóival, hogy kártérítési igényekhez nyújtsanak segítséget. Aztán valaki azt javasolta, írjunk e kétféle forrás alapján könyvet, ne más írja meg helyettünk, a mi anyagunk felhasználásával. A korszak történetét azonban nem lehet megírni úgy, hogy valahogyan ne utaljunk a cigányok folyamatos üldöztetésére, amelynek Európába érkezésük óta ki vannak téve. Röviden áttekintjük tehát, miként fogadták a cigányokat a különböző országokban, hogy aztán a kutatásunk és könyvünk tárgyát képező történetre térjünk, amely 1933-ban, a Náci Párt németországi hatalomra jutásával kezdődött.9639312398http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+bibFSZ673898bibFSZ673898