Dajnoki, KrisztinaKállai, Barbara2012-04-132012-04-1320122012-04-13http://hdl.handle.net/2437/127380Diplomamunkám a humánerőforrás-fejlesztésről szól. Ezt az emberi erőforrás menedzsment funkciót egy civil szervezetnél vizsgáltam, ahol egyrészt a jogszabályi előírások, másrészt a vezetőség hozzáállása miatt nagy jelentősége van a személyzet fejlesztésének. Két szempontból is érdekes volt ennél a szervezetnél kutatni. Egyrészt a civil szervezeteknél nem igazán kutatnak emberi erőforrás menedzsment funkciókat, habár már vannak kifejezetten civil szervezetekre fókuszáló szervezetfejlesztők, másrészt egy kis szervezetről van szó, és emiatt, illetve a nonprofit szférában való működés miatt sem jellemző, hogy külön HR-es foglalkozna a személyzettel kapcsolatos tevékenységekkel, miközben ugyanúgy megjelenhetnek egy ilyen szervezetnél is a különböző humán erőforrás menedzsment funkciók. Diplomamunkámban esettanulmány módszerével tártam fel a szervezet humánerőforrás-fejlesztési tevékenységének jellemzőit, mi miatt és kiket küldtek eddig képzésekre, illetve, milyen képzési formák voltak jellemzőek az elmúlt időszakban. Továbbá kompetenciaelemzést végeztem, amellyel feltártam az egyes munkakörök esetében elvárt munkakör-specifikus kompetenciákat. Egy kérdőíves felmérés által pedig a dolgozók véleményét ismertem meg az eddigi képzésekre, illetve saját fejlesztendő területeikre vonatkozóan. A több szintű vizsgálatom eredményeiből javaslatot tettem a szervezet fejlesztési tevékenységének és a dolgozók meghatározott kompetenciáinak fejlesztése érdekében.74 oldalhuhumánerőforrás-fejlesztéscivil szervezetkompetenciaemberi erőforrásképzésHumánerőforrás-fejlesztés egy civil szervezetnélHuman Resource Development in a nongovernmental organizationDEENK Témalista::Pszichológia::Munkapszichológia