Lipcsei, László Péter2020-12-112020-12-1120142063-6415http://hdl.handle.net/2437/299505Önmeghatározásunk végén valamilyen kevésbé ismert tényező áll, mely lehet ellenfél, akivel kompetitív módon bánunk, ugyanakkor egy idegen is feltűnhet ezen a ponton, akiről nem sokat tudunk, legfeljebb gyanítjuk, hogy identitásunkat fenyegeti, egzisztenciánkat veszélyezteti és majd a későbbi diskurzus során derül ki, hogy „ki is ő”. Természetesen ezt a pozíciót egy ellenség is betöltheti, aki egyértelműen veszélyes önmagunkra nézve, ezért őt félre kell állítani, likvidálni kell. Több diskurzív társadalomtudományt művelővel egyetértésben úgy vélem, hogy „az ellenség neve” nem egzakt vagy bármilyen pozitivista szabályrendszer szerint jól körülírható státusz, hanem az ellenfelet, idegent, ellenséget és en bloc a „rajtunk” kívülálló „őket” a diskurzus teremti meg (Szabó 1998, 2006, 2007). Dolgozatomban egy szélsőjobboldali közösséget vizsgálok, melyet helyi közösségként, sűrű és szövevényes társadalmi jelenségként értelmezek, nem pedig kizárólagosan a kultúra (szubkultúra), a politika és a nyilvánosság rendszerében utolérhető fenomént. A közösséget, illetve az azt létrehozó és reprodukáló diskurzust a nyelven keresztül vizsgálom, nevezetesen, hogy milyen valóságkonstruáló eszközöket, narratívákat, diskurzusstratégiákat használnak a status quo fenntartására és a hatalmi pozíciók megszerzésére, valamint az ellenség megteremtésére. Ennek fényében dolgozatom a társadalom szövegszerű értelmezésének, illetve az értelmezés „sűrű leírásának”, szemantikai feltárásának és a nyelv hatalomkonstruáló szerepének elméleti és módszertani pozíciójából indul (Geertz 1994; Ricoeur 2001, Wodak 2009).huGondolatok a szélsőjobboldali ellenségkonstrukció diskurzív technikáirólarticleCC BY-NC-ND 4.0Metszetek12014