Végvári, ZsoltBánfi, PéterJanó, Gizella2016-05-132016-05-132016-05-13http://hdl.handle.net/2437/227233A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a hazai túzokvédelem egyik jeles képviselője, ahol már a faj hazai védelmének kezdete óta folyamatosan monitorozzák a madarat. A túzok fészkelésével, illetve fészkelőhely választásával kapcsolatban is számos tanulmány készült már ebben a régióban. Diplomamunkám során a Dévaványai-Ecsegi puszták tájegységen előkerült fészkek elhelyezkedésének adatait dolgoztam fel és sikerült kimutatni néhány olyan faktort, amik befolyásolják a fészkek elhelyezkedését, ezek mellett a fészkek előfordulási gyakoriságait is megállapítottam, valamint az alapvető statisztikai elemzéseket is elvégeztem azért, hogy a későbbiek során a túzok fészkek védelme érdekében előzetes kutatások elvégzései eredményre vezessenek. Az eredmények alapján kimutatható, hogy a túzokok a dürgőhelyek közelében és a településektől távol fészkelnek. A fészkek elhelyezkedésének és a jövőben a fészkek előzetes keresésének pontos megállapításaihoz azonban még további vizsgálatok szükségesek.52hutúzokOtis tardafészkelőhely választásKörös-Maros Nemzeti ParkDévaványai-Ecsegi pusztákA túzok (Otis tarda L.) fészkelőhely választása a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták tájegységénNesting area selection of the Great Bustard (Otis tarda L.) in Dévaványai-Ecsegi plains of the Körös-Maros National ParkDEENK Témalista::Biológiai tudományok