2008-11-232008-11-239789633700686http://hdl.handle.net/2437/27930Miért jöttek le őseink a fáról, és emelkedtek két lábra? Milyenek lehettek ezek a korai emberfélék? Vajon tudtak beszélni? Vadásztak, vagy többnyire prédák voltak? Kötetünk az emberszabású majmok emberré válásának ötmillió éves históriáját meséli el. E lebilincselően érdekes történetet fosszilis leletek, kőkorszaki barlangfestmények, ősi kőeszközök és elődeink örökítőanyagának darabkái mesélik el nekünk. Robin McKie, a The Observer című lap tudományos szerkesztője rendkívül olvasmányosan, közérthetően tárja elénk, hogy e felfedezéseknek köszönhetően miként nyertünk bepillantást elődeink életébe. Olyan tudományos detektívtörténetet tart a kezében az olvasó, amelyből kiderül, hogyan vált egyetlen főemlős faj, a Homo sapiens a világ urává. Az emberelődök és élőhelyük rekonstrukciója mellett a kövületekről és felfedezőikről készült fényképek, illetve a legfontosabb lelőhelyeket ábrázoló térképek teszik még élvezetesebbé a könyvet, amely az Ape man (Emberré válás) című televíziós sorozat kísérő köteteként látott napvilágot. Robin McKie, a The Observer című lap tudományos szerkesztője rendkívül olvasmányosan, közérthetően tárja elénk, hogy e felfedezéseknek köszönhetően miként nyertünk bepillantást elődeink életébe. Olyan tudományos detektívtörténetet tart a kezében az olvasó, amelyből kiderül, hogyan vált egyetlen főemlős faj, a Homo sapiens a világ urává. Az emberelődök és élőhelyük rekonstrukciója mellett a kövületekről és felfedezőikről készült fényképek, illetve a legfontosabb lelőhelyeket ábrázoló térképek teszik még élvezetesebbé a könyvet, amely az Ape man (Emberré válás) című televíziós sorozat kísérő köteteként látott napvilágot.9789633700686http://webpac.lib.unideb.hu:8082/WebPac/CorvinaWeb?action=cclfind&resultview=long&ccltext=idno+MOKKAN0004656948MOKKAN0004656948