Balogh, PéterGyőri, Boglárka Lilla2012-05-232012-05-232012-052012-05-23http://hdl.handle.net/2437/129237A dolgozatom két főbb témát dolgoz fel. Az egyik, hogy a cégek számára mennyire fontos, hogy részt vegyenek egy kiállításon, ahol a vevőknek bemutathatják a termékeiket és szolgáltatásaikat, ezáltal bővíteni tudják a vevőik körét. Emellett tájékozódhatnak a versenytársak árairól vagy akár új partnereket szerezhetnek. Ehhez kapcsolódva bemutatom a Debreceni Utazási és Szabadidő Kiállítást, ahol a felsorakozó utazási irodák, hotelek és egyéb utazási és szabadidős programokat szervező cégek kínálják ajánlataikat. Dolgozatom megírása során sikerült készítettem egy mélyinterjút az egyik résztvevő kiállítóval is, aki elmondta, ő miért tartja fontosnak a részvételt. A másik központi elem pedig egy kérdőíves felmérés elemzése, melynek első néhány kérdése a válaszadók utazási szokásait vizsgálja, az utána következőek pedig azt, hogy mennyire ismerik a fent említett kiállítást, és mi a véleményük róla, hasznosnak tartják-e. Célom, hogy megismerjük az emberek utazási szokásait, ezáltal olyan termékeket és szolgáltatásokat hozhatunk létre amelyek biztosan képesek kielégíteni az fogyasztók igényeit.57hukiállításutazási szokásmarketingA Debreceni Utazási Kiállításon való részvétel szerepe a marketing stratégiában, és az utazási szokások felméréseDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány::Marketing