Szemesi, SándorJuhász, Barbara2012-02-022012-02-0220122012-02-02http://hdl.handle.net/2437/122049Szakdolgozatom célja, hogy véleménynyilvánítás szabadságának jogát ne csupán elméleti, történeti szempontból ismertessem, hanem jogeseteket ismertetve képet adjak a bíróság gyakorlatáról is. Az alapjog nemzetközi és hazai ismertetése egy rövid történeti résszel kezdődik, melyet az itthoni, valamint az Európai Uniós szabályozás, korlátozás és védelmi rendszer követ. Dolgozatom fontos fejezete a szólás szabadságának részletes feltárása, hiszen több területen is nagy jelentőséggel bír ezen emberi jog. Így bemutatásra kerül dolgozatomban a sajtószabadság, a személyiségvédelem, a gyűlölködő kifejezések kapcsolata az emberi joggal, az erkölcsvédelem, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó reklámjog is. Ezen fejezet fontos eleme lesz az 1959 óta működő, strasbourgi emberi jogi bíráskodás, melyen keresztül a joganyag gyakorlatba, közéletbe való átültetését lesz lehetőségem bemutatni a véleménynyilvánítással kapcsolatos érveléseken, döntéseken által.62huvéleménynyilvánítássajtószabadságEmberi Jogok Európai BíróságaStrasbourgA véleménynyilvánítás szabadsága az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatábanDEENK Témalista::Jogtudomány::Nemzetközi közjog