Láng, EszterTeleki, László2013-04-052013-04-052013-04-042013-04-05http://hdl.handle.net/2437/163663A szakdolgozatban az Európai Unió közös költségvetésének problémáit igyekszem feltárni, a 2007-2013-as pénzügyi perspektíva által meghatározott, a közös költségvetés készítése és a főbb pénzügyi folyamatok kapcsán kialakuló problémakörökkel, az egymással szemben álló érdekcsoportokkal foglalkozom, kiegészítve a 2014-2020-as közös költségvetés bizottsági javaslatával. Az elemzés során megvizsgálom az EU költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint a jelentősebb közös politikák terén kialakult problémákat, országcsoportok érdekeit. Az egyes fejezetekben kitérek arra is, hogy a reformigények, illetve az előző költségvetési időszakokban jelentkező kihívások vajon megoldásra találtak-e a 2014-2020-as költségvetésben, milyen irányban haladnak a reformok, ha egyáltalán beszélhetünk róluk. Emellett ismertetem a költségvetést általánosan is, azt hogy az Európai Unió és a nemzetállamok költségvetése miben tér el egymástól, valamint az uniós költségvetés történetét röviden a Római Szerződéstől napjainkig.76huközös költségvetésköltségvetésközös agrárpolitikakohéziós politikaKöltségvetési problémák az Európai UnióbanDEENK Témalista::Közgazdaságtudomány