Balogh, Péter2020-12-112020-12-1120142063-6415http://hdl.handle.net/2437/299492A Czibere Ibolya és Kovách Imre szerkesztésében 2013-ban megjelent könyv az első pillanatokban kissé talán elbizonytalaníthatja az Olvasót: a tartalomjegyzék áttekintését követően sokkal inkább tűnhet úgy, hogy – a címmel ellentétben – nem a fejlesztéspolitikáról, vidékfejlesztésről lesz szó, hanem pl. ideiglenes szervezetek keretében zajló célmegvalósításról; ún. projektekről. Közelebbről megvizsgálva hamar – a szerkesztők, Czibere és Kovách indító tanulmányának (Projekt dilemmák) elolvasása után azonnal – kiderül azonban, hogy a kötet nagyon is a címben megjelölt témáról szól, mégpedig rendkívül – vagy a kötet elolvasása után meggyőződéssel fogalmazhatunk úgy is, a leginkább – adekvát és aktuális megközelítésben. Ha ugyanis ma társadalomtudósként, szociológusként az Európai Unió – vagy akár Magyarország – szempontjából fejlesztéspolitikáról, vidékfejlesztésről kell értekezni, mindezt annak ,,projektesítettsége” kapcsán érdemes megtenni. A könyv mindezek fényében a projektesítés folyamatának, jelenségének elméleti, koncepcionális hátterébe és egyes gyakorlati tapasztalatokba enged bepillantást.huProjekten innen, (vidék)fejlesztéspolitikán túlProjekten innen, (vidék)fejlesztéspolitikán túlarticleCC BY-NC-ND 4.0Metszetek12014