Szendrei, LászlóPataki, Ágnes2012-05-232012-05-2320122012-05-23http://hdl.handle.net/2437/129252Az ökoturizmus legfontosabb helyszínei a nemzeti parkok. A parkok feladata két fő részből áll: védelem és bemutatás. Ha valamelyik feladat sérül, azaz a bemutatás miatt elvész az érték, vagy a túl szigorú védelem lehetetlenné teszi a bemutatást, akkor a terület már nem is nevezhető nemzeti parknak. Az utóbbi években az igazgatóságok felismerték a turizmusban rejlő lehetőségeket, és folyamatosan fejlesztik a bemutatás körülményeit. Mára már a tanösvények és túraútvonalak mellett komoly ökoturisztikai infrastruktúrát építettek ki. Azonban a látogatók számának növekedése és az egyre nagyobb mértékű kiépítettség könnyen a tömegturizmus irányába sodorhatja ezeket az attrakciókat, ezért folyamatosan figyelembe kell venni a területek teherbíró képességét, és szükség esetén korlátozásokat kell bevezetni, hogy az ökoturizmus alapvető irányelvei megmaradjanak. Ennek megvalósulását vizsgáltam a dolgozatomban a Hortobágyi Nemzeti Park területén.48huökoturizmustermészetvédelemAz ökoturizmus helyzete a HortobágyonDEENK Témalista::Biológiai tudományok::TermészetvédelemDEENK Témalista::Mezőgazdaságtudomány::Vidékfejlesztés